Acélt hengereltek a Macik

Acélt hengereltek a Macik
Miskolc – Vasárnap este vendégként győztek a piros-­fehérek Erste-ligás jégkorongozói.

A jó formában lévő és mérkőzéseit zsinórban megnyerő DVTK Jegesmedvék csapata a 3 pontért utazott a Dunaújvárosi Acélbikák együtteséhez. A hazaiak kapuját az a Duschek védte, aki hosszú ideig volt a Jegesmedvék portása (teljesítményével a válogatottságot is kivívta), míg a vendégeknél ismét Adorjánnak, a klub első számú hálóőrének szavazott bizalmat mestere.

Csak kiállítások

Néhány lendületes akciót követően a Macik szedték össze az első kiállítást, Miskolczit fogásért küldték ki, a bekkeléssel azonban nem akadt gondja a vendégeknek. A 14. percben Pavuk kapott tízperces fegyelmi büntetést, ez azonban nem járt emberhátránnyal, továbbra is öt-öt mezőnyjátékos feszült egymásnak a jégen. Bátran próbálkoztak a csapatok, a védelmek és a kapusok azonban rendre a helyükön voltak. Egyik társaság sem kockáztatott, a gólt nem kapni elv érvényesült. A 17. percben Lencsés akadályozásért részesült százhúsz másodperces pihenőidőben, a diósgyőriek becsülettel járatták is a korongot, de nem találták meg a hálóig vezető rést.

A második harmadot, lélektanilag a legjobb időben, vendéggól vezette fel. A 21. percben a miskolciak második sora jeleskedett: Vas átadását Sakaris közelről helyezte a dunaújvárosiak kapujába (0-1). Nem sokkal később „elcserélte” magát a vendégcsapat, amelynek hat tagja került a jégre és ennek kisbüntetés lett a vége, de mivel Izacky pár másodperccel később bottal akasztott, egyenlővé vált a létszám. A 29. percben megint Lencsés ült ki fogásért, és ami nem sikerült ekkor, sikerült 18 másodperccel a hazaiak kiegészülése után, már egyenlő létszámnál. Megint a második sor jeleskedett: Pavuk és Sakaris asszisztált ahhoz, hogy Vas pár lépésről a helyzet csúcsára érjen (0-2). A 34. percben Láda B. testre ütésért bűnhődött, így felcsillant az esély a hazaiak előtt a szépítésre. Ekkor azonban bevetette „titkos fegyverét” a DVTK, amely emberhátrányból ért el gólt Tóth A. révén (0-3), és ez azt is jelentette egyben, hogy eldőlt a találkozó. A második dudaszó előtt Rantanen testre ütésért fújhatta ki magát a zsűri melletti melegedőben.

Nullra hozták

A záró húsz perc kiállításokkal kezdődött, az eredményjelző azonban mozdulatlan maradt. A Jegesmacik nem erőlködtek, ráültek az eredményre, a Bikák játékából pedig hiányzott az átütőerő és legfőképpen a gól. A hajrában mindenki a meccs végét várta, dicséret azonban csak a vendégeknek járt: idegenben, kapott találat nélkül „úszták” meg fellépésüket, ez pedig kisebbfajta bravúr.

ÉM-KT



Jegyzőkönyv

Dunaújvárosi Acélbikák – DVTK Jegesmedvék 0-3 (0-0, 0-3, 0-0)

Dunaújváros, 500 néző. V.: Mayer G., Vajdú (Váczi, Kedves).

Dunaújvárosi Acélbikák: Duschek – Mestyán, Orbán A., Izacky, Novotny, Léránt – Hetényi P., Skrypets, Azari, Borbás, Nagy M. – Lencsés, Hruby, Odnoga, Silló, Németh P. – Erdélyi, Tanka, Török – Koitmaa (kpaus). Vezetőedző: David Musial.

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Leppanen, Rusk, Magosi (1), Miskolczi, Kulmala – Láda B., Rantanen, Pavuk (1), Vas 1 (1), Sakaris 1 (1) – Gőz, Joe, Ritó, Tóth A. 1, Berta – Vojtkó, Bernáth, Köllő, Albert T., Tóth G. – Kiss B. (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

Kiállítások: 8 perc, ill. 10 perc+ 10 perc fegyelmi (Pavuk).

David Musial: – A második húsz percben a vendégek könyörtelenül kihasználták megingásainkat, és ekkor döntötték el az összecsapás sorsát.

Mikael Tisell: – Örülök, hogy az első harmadban megálltuk a helyünket. Nem volt túlságosan gyors tempójú játékrész, pár éles szögű lövést kaptunk, de támadni nem igazán sikerült. A második harmadban aztán rákapcsoltunk, ami az ellenfélnek nem sikerült, szerintem itt nyertük meg a játékot. A harmadik harmadban aztán megőriztük az előnyt, és ennyi kellett a győzelemhez. Egy kicsit tartottam ettől a mérkőzéstől, mivel nagyon sokat játszottunk az utóbbi időben, de jó volt látni, hogy ennek ellenére végig fókuszáltunk, így megérdemeltük a három pontot.









hirdet�s