2012.01.12 09:49; Frissítve: 2012.01.12 09:53


A zöldek győzni szeretnének a lilák ellen

A zöldek győzni szeretnének a lilák ellen A zöldek győzni szeretnének a lilák ellen
Miskolc – A miskolciak vezetőedzője jó játékot és sikert vár az Újpesttel szemben.

Az NB I-es női röplabda bajnokság 17. fordulója keretében pénteken 17 órakor kezdik a vasutas csarnokban az Albrecht-Miskolci VSC-MISI – Újpesti TE találkozót.

Toma Sándor, a zöld-fehérek vezetőedzője az esélylatolgatás előtt a múlt heti találkozójukra pillantott vissza:

– A BSE elleni fellépésünk sajnos nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük, ahogyan szerettük volna. Jó meccset játszottunk, ezzel nem is volt baj, de támadásainkat sajnos jól védekezték ki a lila-fehérek, akik a blokkban is nagyon felkészültek voltak. Nekünk akadtak fellángolásaink, de az alapvető hibáink miatt riválisunk végül felőrölt minket.

Sokan hiányoztak

A kiváló szakember elmondta: pénteken délután hazai környezetben kell javítaniuk.

– Ezúttal sikeresebb mérkőzésre számítok, mint a tizenhatodik fordulóban – hangsúlyozta Toma Sándor. – Heti munkánkat nehezítette, hogy négy játékosunknak – Oláh Csillának, Rédei Liánának, Csarkó Edinának és Szabó Barbarának – egyetemi elfoglaltsága volt, így látogatták az edzéseket, míg Leidgeb Noémi lábsérülése miatt nem százszázalékos, ő valószínűleg pályára sem lép a budapestiek ellen. Az összecsapást ilyen előjelekkel kezdjük. A fővárosiak volt válogatottakkal vonulnak fel, de úgy gondolom, hogy hamarabb elfáradnak, mint mi, mivel idősebb sportolókkal rendelkeznek. Az Újpest mögöttünk helyezkedik el a táblázaton, így bizonyára mindent elkövet majd a győzelemért annak érdekében, hogy megközelítsen minket. A várhatóan színvonalas, érdekes, változatos és látványos összecsapást a pillanatnyi forma dönti majd el.

ÉM-KT

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Potyogtak a gólok a hétközi fordulóban
A labdarúgó megyei I. osztály 29. fordulóját rendezték meg szerdán. tovább »
Mű- és toronyugró Eb – Kormos 16., Reisinger 18. toronyugrásban
Eindhoven, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kormos Villő a 16., Reisinger Zsófia pedig a 18. helyen zárta a női [...] tovább »
Borsodi éremeső Ózdon
Ózd - Tizenhárom egyesület, száznegyven fiatal úszótehetsége vett részt Ózdon a Hagyományőrző emlékversenyen. tovább »
Bükfürdő specialista
Miskolc - Miskolci sikert hozott a magyar ralibajnokság első futama. tovább »
Magyar válogatott – Több újoncot avathat Egervári Sándor
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kijelölte 22 fős keretét Egervári Sándor, a magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés