A zürichi repülőtéren szállt le a napelemes svájci gép

Keresztülrepülte szerdán Svájcot a Solar Impulse nevű, kizárólag napenergiával hajtott repülőgép prototípusa, amely megjárta a zürichi nemzetközi repülőtér le- és felszállópályáit is.

A repülőgép “atyjának” számító Bertrand Piccard svájci kalandor elmondása szerint meg akarták mutatni, hogy a gép nem okoz fennakadásokat egy repülőtér működésében. A föld körberepülésére tervezett géppel a nyáron hajtottak végre egy 26 órás repülést, amely az első alkalom volt, hogy egy napelemes gép az éjszakai sötétben is repült.

A kizárólag napenergiával hajtott repülőgép délután fél háromkor szállt le Zürich nemzetközi repülőterén, majd alig több mint fél órával később fel is szállt, hogy folytassa útját Svájc felett. Piccard elmondása szerint ezzel a Solar Impulse csapatát, a repülőteret és a légiirányítást gyakorlatoztatták, valamint meg akarták mutatni, hogy a gép nem fog nagy fennakadásokat okozni a repülőtér működésében. A prototípus egy nappal korábban a genfi repülőteret tesztelte.

A járművet tavaly júniusban mutatták be a svájci főváros közelében található Dübendorf repülőterén. A hét évig fejlesztett gép 61 méteres szárny-fesztávolsága akkora, mint egy Airbus A380-asé, miközben súlya egy közepes autóénak felel meg. A repülőgépet négy darab, mindössze negyven lóerőt biztosító motor mozgatja, amelyeket a szárnyakon elhelyezett, 12 ezer napelem-cella lát el energiával. Az éjszakai repüléshez szükséges energiát akkumulátorokban tárolják. A jármű legfeljebb hetven kilométer per órás átlagsebességgel tud haladni.

A HB-SIA nevű prototípussal tett tesztrepülések után a tervek szerint jövőre kezdik el a HB-SIB jelű gép megépítését, amellyel várhatóan 2013-ban kísérli meg Piccard és társa, Andre Borschberg a föld körberepülését.
– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s