A volt kormányfő lett az új ausztrál külügyminiszter

Julia Gillard ausztrál kormányfő szombaton elődjét, a szintén munkáspárti Kevin Rudd-ot nevezte ki az új ausztrál kormány külügyminiszterének.

Gillard már korábban bejelentette, hogy magas szintű kormánybeosztást ad majd Ruddnak, akit júniusban egy rendszeresen “könyörtelen belső puccsként” jellemzett, párton belüli választással fosztott meg a kormányfői székétől.

Ausztrália első női miniszterelnöke az új kormány tagjainak bemutatásakor jelentette be, hogy Kevin Rudd volt kormányfő kapta meg a külügyminiszteri posztot. Az 52 éves Rudd megtisztelőnek nevezte, hogy az ausztrál külpolitika vezetője lehet. A kormányfői posztról egy párton belüli “puccsal” eltávolított politikus kijelentette: a nemzet érdekei fontosabbak bárki személyes érdekeinél, és ez “rám is vonatkozik”.

Az ausztrál sajtóban megjelent korábbi beszámolók szerint Ruddot nagyon letörte, ahogy eltávolították a hatalomból. Gillard, Rudd kormányfő-helyettese júniusban egy rendszeresen “könyörtelenként” jellemzett párton belüli szavazással érte le Rudd leváltását a kormányfői posztról. Gillard három hete volt kormányfő, amikor parlamenti választásokat írt ki.

Az augusztus 21-ei választásokon egy párt sem szerezett elegendő többséget a kormányalakításhoz. Az új ausztrál kormány végül több hétig tartó egyeztetések után, kedden alakulhatott meg, miután független képviselők a Munkáspárt mellé álltak, és ezzel a párt megszerezte a kormányalakításhoz szükséges minimális, 76 mandátumot a 150 fős törvényhozásban. A függetlenek döntése egyben azt is jelenti, hogy kisebbségi kormány jöhet létre, amelyre hetven éve nem volt példa Ausztráliában.
– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s