A VMSZ az állampolgársági törvény módosítására kéri Sólyom Lászlót

Sólyom László magyar államfő szeptember 13-i szabadkai látogatásán, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) személyesen az államfőnél fogja szorgalmazni, hogy éljen alkotmányos jogával, és javasolja a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását. Ezt Pásztor István, a VMSZ elnöke jelentette be csütörtökön Újvidéken, miután találkozott Navracsics Tiborral, a Fidesz-MPSZ frakcióvezetőjével.

A két politikus sajtótájékoztatóján Pásztor István elmondta, hogy a vajdasági magyarság különleges helyzetére és Sólyom László kettős állampolgárságra vonatkozó, többször hangoztatott nézeteire való tekintettel arra fogja kérni az államfőt, hogy adjon hivatalos formát ennek a kezdeményezésnek.

2008. január elsejét követően, miután Magyarország belép a schengeni vízumrendszerbe, a vajdasági magyaroknak 35 eurós, egyszeri beutazásra feljogosító vízumot kell kiváltaniuk, ha az anyaországba kívánnak utazni. Jelenleg ingyenesen juthatnak egy évig érvényes vízumhoz – mondta a VMSZ elnöke.

A két politikus megállapodott abban, hogy a jövőben a VMSZ és a Fidesz szorosabban együttműködik. Navracsics Tibor két területet jelölt meg, amelyekben segítséget kívánnak nyújtani. Ezek egyike a schengeni kérdés rendezése és a Vajdaság gazdasági helyzete. Ez utóbbival kapcsolatban Navracsic Tibor elmondta: a Fidesz 1998-tól 2002-ig tartó kormányzása idején arra törekedtek, hogy Szerbia és a balkáni térség a magyar gazdaság számára az egyik legfőbb együttműködési terület legyen. Amennyiben a következő kormányt a Fidesz alakítja meg, úgy ismét előjogot élvez majd a Vajdaság – tette hozzá.

A Fidesz – MPSZ és a VMSZ megbeszélései szeptemberben Budapesten folytatódnak, mondta a vajdasági magyar párt elnöke.