A vizsolyiak visszasírják a bezárt patikájukat

Akt.:
A bezárt patika Vizsolyban
A bezárt patika Vizsolyban
Vizsoly – „Örülnénk, ha kinyitna, mert most ott áll üresen”. Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért bennünket, hogy bezárták Vizsoly egyetlen patikáját, mondták az Észak-Magyarországnak a településen élők vagy dolgozók.

Azonban hiába kérdezősködtünk, azt senki nem tudta megmondani, vajon kinek vagy kiknek kellett az a több mint 23 ezer doboz vényköteles gyógyszer (főleg nyugtatók), amit a helyi gyógyszertáros vény nélkül adott ki.

Emiatt egyébként az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet visszavonta a vizsolyi Attila gyógyszertár működési engedélyét és 5 millió forint bírságot szabott ki. Erről június végén beszámoltunk. Most azonban arra voltunk kíváncsiak, vajon hogyan érinti mindez a vizsolyiakat, és mit tudnak az ügyről.

A híradóból

A település főutcáján sétálgatunk. Az alkalmi piac portékáit sokan nézegetik.

– Órási nehézség az egész falunak, hogy nincs patika – szögezi le Niki, aki kérte, teljes nevét ne írjuk meg. – Az én fiam asztmás, havonta, kéthetente ki kell váltanom a gyógyszereit. Télen pedig még gyakrabban járunk orvoshoz. Most legközelebb Encsen, Göncön vagy Abaújszántón van gyógyszertár. De tudja, mennyi például Encsre oda-vissza az út? Kétezer forint. Kinek van erre pénze? – panaszolja az asszony. Jól emlékszik arra a napra, amikor kiderült, bezár a patika.

– Néztük a híradót, abból tudtuk meg. Pedig jó patika volt ez. Örülnénk, ha kinyitna, mert most ott áll üresen. Azt nem tudom, ki vihette a sok nyugtatót, de az biztos, a vizsolyiakra nem jellemző, hogy nyugtatóra innának. Más faluból jöttek, velünk meg jól kitoltak – mérgelődik tovább Niki, majd elköszön.

Egy másik asszonynak is van véleménye, nem rejti véka alá.

– Valóban jól kitoltak velünk, mert itt mindenkinek szüksége van gyógyszerekre. Az idősebbek a vérnyomáscsökkentőért mentek, a fiatal anyák tápszerért a gyereknek. Az encsi gyógyszertár 30 kilométerre van innen. Az biztos, a patikus nekem nem adott semmit recept nélkül – teszi hozzá az asszony, aztán elsiet.

Nem is sejtették

A Bibliás Könyvesház elé érünk (mert azért Vizsoly mégiscsak a Bibliájáról a leghíresebb). Itt is asszonyokkal futunk össze. Azt mondják, hideg zuhanyként érte őket a patika bezárásának híre, nem is sejtették, hogy a gyógyszertárral valami nincs rendben.

– Most sokkal nehezebb az itt élőknek. Kocsija nincs mindenkinek, a buszok ritkán járnak, úgyhogy probléma a gyógyszerek beszerzése. Egy kicsit ugyan furcsa stílusa volt a gyógyszerésznek, de minden patikaszert beszerzett, ami kellett. Ha valami épp nem volt neki, akkor azt meghozatta másnapra. Az biztos, nekünk semmit nem adott ki recept nélkül. És az is biztos, hogy nem helybéliek vitték a sok nyugtatót. Én jól ismerem az itteni fiatalokat, ők nem isznak nyugtatóra alkoholt. Nem is lenne pénzük erre. Különben mindig panaszkodott a gyógyszerész, hogy nem tud megélni, kicsi a forgalma, mert már orvos sincs a faluban. Mindig azt mondogatta, hogy el akar menni külföldre – sorolják az asszonyok. Azt már félve és halkan teszik hozzá: lehet, hogy megfenyegették a gyógyszerészt, azért adta ki vény nélkül a gyógyszereket. Hiszen egész nap egyedül volt a patikában.

Vizsoly polgármesterét, Bihi Miklóst telefonon értük el, aki azt mondta, megkereste őt a megyei gyógyszerészeti kamara elnöke, aki jelezte, pályázatot írnak ki fiókgyógyszertár nyitására Vizsolyban. Szeretnék, ha ez rövid időn belül megtörténne, lehetséges, hogy augusztus elején már újra lesz patika a településen.

– Hegyi Erika –


Ez történt

Az OGYÉI szakemberei helyszíni ellenőrzéseik alkalmával a 2015. január 1 és 2016. február 26 közötti időszak forgalmi adatait vizsgálták. Ez idő alatt 28-féle, összesen 23 758 doboz vényköteles gyógyszer vény nélküli kiadása igazolódott, melyekből 21 készítmény (18 157 doboz) pszichotróp 4-es listába tartozik. Ezeket a gyógyszereket kizárólag vény ellenében adhatták volna ki a patikában. A hatósági ellenőrzés során a patika vezetője nem tudta bemutatni a vényköteles gyógyszerek vény nélküli kiadását rögzítő nyilvántartását, így a gyógyszert átvevő személyek azonosítására nem volt lehetőség. A patika élén álló gyógyszerész állítása szerint a gyógyszereket 20–30 környékbeli lakos részére adta ki, ám mint mondta: „név szerint nem ismerte őket, csak látásból”.


Előzmények:

Csak jót akart a nyugtatókat osztogató vizsolyi patikus

Vizsoly – Jó szándékból adott ki vény nélkül vényköteles gyógyszereket a vizsolyi patikus, akit ötmillió forintra büntetett emiatt a gyógyszerhatóság. A patikáját is bezáratták, így Vizsolyon, ahol hat éve nincs rendes háziorvos, már patika sem lesz. Ballai Vince cikke az Abcúgon.

Lakat a vizsolyi patikára

Vizsoly – Visszavonta a működési engedélyét, és bírságot szabtak ki a működtető cégre. Hová mehetnek a vizsolyiak?









hirdetés