A vizsgálók nem „nőnek” gombamód

A vizsgálók nem „nőnek” gombamód
Miskolc – Egy év alatt nem szokott annyi gombamérgezés lenni, mint az elmúlt egy hónapban volt…

Bevizsgálás nélkül ne fogyasszunk gombát! – figyelmeztetnek a gombaszakértők több fórumon is. Igen ám, de nem olyan könnyű ennek a jótanácsnak eleget tenni, hiszen Miskolcon például csak egy gombavizsgáló van. Lehetett volna még egy, a Vasgyári piacon, de a leköszönő képviselő-testület utolsó ülésén arról döntöttek, hogy a gombavizsgáló működtetésének kötelezettsége kerüljön ki a határozatból. Ennek oka pedig a pénz. Az önkormányzat ugyanis júniusban hosszabbította meg a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségével (KISOSZ) a Vasgyári Piac üzemeltetésének szerződését, amiben az is benne volt, legyen gombavizsgáló a piacon. A szervezet azonban jelezte, ennek működtetése annyira költséges – 4 millió forint évente –, hogy ők ezt nem tudják vállalni.

Mi kerül négymillió forintba? Szalári István, a KISOSZ megyei elnöke elmondta: „Létezik egy 2004-es kormányrendelet, amely rögzíti, hogy a gombavizsgálónak a piac teljes nyitva tartása alatt üzemelni kell. Ezt egy munkatárssal nem lehet megoldani. Valamint, a vizsgálók szakirányú végzettségűek, ezért minimálbéren nem foglalkoztathatók. Ezenfelül felelősségbiztosítást is kell fizetni. Így kiszámolható, a 4 millió forint az alsó határ, ennél sokkal többe is kerülhet a vizsgáló üzemeltetése.”

Egy van, de nem úgy…

Megtudtuk azt is, hogy a KISOSZ-nak, illetve a kereskedőknek nincs arra pénzük, hogy ezt az összeget kitermeljék. Szalári István szerint, ha az önkormányzat szeretne gombavizsgálót, akkor fizesse a költségeket, ők a helyet biztosítják számukra.

Az elnök szerint nincs is igény arra, hogy legyen náluk vizsgáló, hiszen csak termesztett gombát árulnak a kereskedők – tette hozzá. Arra sem volt példa az utóbbi időben, hogy valaki a maga által szedett gombáját szerette volna ellenőriztetni – tudtuk meg.

Miskolcon jelenleg csak hétköznap működik az egyedüli gombavizsgáló – a Búza téri piacon –, reggel 5-től délután 1 óráig. Így hétvégén nincs lehetőség bevizsgáltatni a túrák alkalmával szedett gombát, holott ilyenkor még nagyobb igény lenne rá. Szalári István szerint a Búza téri nem a rendeletnek megfelelően működik, amiért büntetést is kaphatnak. Ivádi István, a piacot jelenleg üzemeltető Ikeron Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. igazgatója azonban másképp gondolja: nincs külön szabály erre, ez egy plusz szolgáltatás, amivel kedveskednek a vevőknek. Megtudtuk tőle azt is, hogy tárgyaltak már az önkormányzattal, egy esetleges hosszabb nyitva tartásról, de előtte az igényeket is szeretnék felmérni. Valamint – folytatta – megvárják ezzel a helyhatósági választásokat. Azt viszont ő is elmondta, nem olcsó egy gombavizsgálót üzemeltetni, így, ha az önkormányzat állja a költségeket, akkor részükről rendben van.

Gombamérgezés

Hogy mekkora szükség lenne több gombavizsgálóra, mi sem bizonyítja jobban, mint a megyei gombamérgezési adatok. Dr. Polgárdi József toxikológus főorvos elmondta: az elmúlt időszakban nőtt a súlyos mérgezések száma. Igaz a betegek nem miskolciak voltak, de kétségtelen, hogy a gombavizsgálók hiánya gondot okoz – tette hozzá. Hangsúlyozta: egy év alatt nem szokott annyi eset lenni, mint az elmúlt 1-1,5 hónapban: 10 mérgezés volt, ebből hat súlyos, ami hosszabb kezelést igényelt.

Kérnek, de nincs forrás

Kerezsi Gábor, az önkormányzat főosztályvezetője volt az előterjesztője annak a napirendnek, amely a gombavizsgáló működtetésének kötelezettségét kivette a piaci szerződésből. Lapunknak elmondta: a KISOSZ-t ugyan nem kötelezik a vizsgáló működtetésére, de az önkormányzat a jövőben tervezi, hogy saját erőből oldja meg ezt a problémát. Már felvették a kapcsolatot a Miskolci Gombász Egyesülettel. Ezt Béres János, az egyesület elnöke is megerősítette: két kollégájuk vállalta is a felkérést. Az elnök szerint is szükség lenne még egy gombavizsgálóra, főleg a Bükk lábánál. Őket többen keresik, kérik a segítségüket a bevizsgáláshoz, de nekik nincs erre anyagi lehetőségük. Szerinte a Búza téri vizsgáló kevés, ráadásul olyan időpontban üzemel, ami a gombászoknak nem megfelelő – magyarázta.

– ÉM-SZR –

 








hirdet�s