Helyi közélet

2013.10.29. 13:59

Közlemény - Jobbik: Indul a vármutyi Diósgyőrben?

Miskolc - Miskolci vállalkozás helyben gyártott liftjei helyett egy multinacionális cég kínai felvonóit szereltetné be a miskolci városvezetés a Diósgyőri várba mondván, ez szolgálja Miskolc érdekeit. A Jobbik szerint úgy tűnik, várrekonstrukció sem múlhat el mutyi nélkül.

Miskolc - Miskolci vállalkozás helyben gyártott liftjei helyett egy multinacionális cég kínai felvonóit szereltetné be a miskolci városvezetés a Diósgyőri várba mondván, ez szolgálja Miskolc érdekeit. A Jobbik szerint úgy tűnik, várrekonstrukció sem múlhat el mutyi nélkül.A Fidesz 2010-ben azt ígérte, helyzetbe fogják hozni a helyi vállalkozásokat. Ehhez képest mára a városvezetés szinte teljesen száműzte a miskolci cégeket a város gazdasági életéből, kezdte keddi sajtótájékoztatóját Jakab Péter. A Jobbik önkormányzati képviselője ezt annak kapcsán mondta, hogy kiderült: a Diósgyőri vár felvonóit nem miskolci gyártótól kívánja megrendelni az önkormányzat, hanem egy olyan multitól, aki termékeinek javát Kínában állítja elő. A nagy múltú miskolci felvonógyártó és karbantartó cég egy Kriza Ákos által írt levél tanúsága szerint azért nem részesülhet a várrekonstrukció munkálataiból, mert a beruházás egri tervezője a multinacionális vállalatot támogatja a miskolciak árban és minőségben is versenyképes ajánlatával szemben. Jakab Péter szerint jelzés értékű, hogy egy egri cég dönt miskolci vállalkozások sorsáról, mint ahogyan az is, hogy Kriza Ákos levelében kiemeli, szerinte ez összhangban van a város érdekeivel.

„Amikor Miskolc polgármestere nemet mond egy miskolci vállalkozásra, valójában a miskolci munkahelyteremtésre mond nemet”, hangsúlyozta Jakab, aki szerint a megyeszékhelyen a legfontosabb munkaadók nem a multik, hanem a helyi kis- és középvállalkozások, ezért is kulcsfontosságú a helyzetbe hozásuk. „Azzal, hogy Kriza Ákos a multikat támogatja, ismét azt bizonyítja, hogy döntéseit nem Miskolc érdeke, hanem - kampányszlogenjükhöz híven - csak a Fidesz motiválja” – jelentette ki a Jobbik politikusa.

- Jakab Péter, Jobbik B.-A.-Z. megyei és miskolci alelnöke, Miskolc MJV önkormányzati képviselője -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában