Friss hírek

2009.12.05. 20:09

Obama milliárdokat spórolt Dániának a programváltoztatással

<p>Barack Obama amerikai elnök majdnem kétmilliárd forintnak megfelelõ összeget spórolt meg Dániának azzal, hogy nem koppenhágai klímacsúcs elején, hanem az utolsó napon vesz részt a tanácskozáson - közölte szombaton a dán rendõrség. Obama az elsõ tervek szerint december kilencedikén utazott volna a dán fõvárosba, de egy nappal korábban ezt megváltoztatta a Fehér Ház.</p>

A dán rendõrség szóvivõje az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy miután Obama mégsem utazik szerdán Koppenhágába, enyhíteni fognak a tervezett biztonsági intézkedéseken. A szerdára mozgósított rendõrök nem lesznek szolgálatban, és kevesebb egyenruhás lesz az utcákon. A szóvivõ ugyanakkor pontos számokat nem közölt.

A dán rendõrség becslése szerint Obama szerdai látogatása ötvenmillió dán koronával (1,8 milliárd forint) dobta volna meg a rendezvény biztonsági költségeit. Akkor ugyanis csak õ lett volna az egyetlen, különleges biztonsági intézkedéseket igénylõ államfõ Koppenhágában. A többi állam- és kormányfõ csak a konferencia utolsó, kulcsfontosságúnak tartott napjára érkezik Koppenhágába.

Az eredeti terv szerint, a hétfõn kezdõdõ klímacsúcson szerdán mondott volna beszédet Obama, és onnan utazott volna Oslóba, hogy átvegye a Nobel-békedíjat. A pénteken bejelentett új program szerint Obama szerdán utazik el Washingtonból a norvég fõvárosba, hogy 10-én átvegye a Nobel-békedíjat, majd hazarepül, és december 18-án jelenik meg a koppenhágai konferencián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!