A világhálón kérte az óvodájának a segítséget a borsodi óvónő

Akt.:
Kiscsécsen bíznak a segítségben – udvari játékokra, plédekre lenne szükségük (illusztráció)
Kiscsécsen bíznak a segítségben – udvari játékokra, plédekre lenne szükségük (illusztráció) - © Fotó: Dreamstime
Borsod-Abaúj-Zemplén – Sok óvodában alig jut pénz játékokra, a foglalkozásokhoz szükséges eszközökre.


„Egy kis faluban dolgozom, a neve Kiscsécs, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek között óvónőként. Az udvarunkon semmi játék nincs, csak beton és fű. Nagyon nehéz feladat megoldani eszközök nélkül, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és hasznosan teljen az idejük” – tette ki a közösségi oldalra a fenti sorokat egy kiscsécsi óvónő, azzal kiegészítve, hogy szépen kéri, aki tud, segítsen udvari játékokkal, plédekkel.

Kevés pénzből

A kiscsécsi óvoda tulajdonképpen a Kesznyéteni Óvoda kihelyezett csoportja. A vezető óvónőt nem értük el, de az elszomorító helyzetről megkérdeztük Kesznyéten polgármesterét, Kecső Imrét, hiszen az óvoda az önkormányzat fenntartásában van. Mint mondta, a játékok hiányának az az oka, hogy kevés pénzből kell gazdálkodniuk. A keretük szinte csak arra elég, hogy az óvodát üzemeltessék, és az ott dolgozók bérét kifizessék. Játékokra körülbelül 10 ezer forint jut évente, de ez a 110 gyereknek igencsak szűkös keret. Tavaly új bútorokat kapott a kiscsécsi csoport, így játékokra már nem futotta. A karácsony is úgy telik az óvodákban, hogy minden csoportnak van fenyőfája, de az alá csak kisebb ajándékokat tudnak tenni az óvónők. Udvari játékokra azonban nincs keret. A kesznyéteni óvoda udvarán van néhány játék (hinta, mászóka, mérleghinta), de újakat a szigorú előírások és az áruk miatt szinte lehetetlen beszerezni. A szülőktől sem várhatnak segítséget, hiszen a gyerekek több mint 90 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű.

A polgármester megjegyezte: az elmúlt hétvégén érkezett az óvodába játékadomány a Zsófi-ReményVár Egyesülettől. Hangsúlyozta: ezt a cikket bármelyik kistelepülésről írhatnánk, hiszen szinte mindegyik nehéz anyagi helyzetben van.

A szülőktől kérték

De mi a helyzet a nagyvárosban? Miskolcon Makár Barnabásnétól érdeklődtünk, aki a Pedagógusok Szakszervezet óvodai tagozatának elnöke. Kérdésünkre úgy reagált: a megyeszékhelyen sincsenek jobb helyzetben az önkormányzati óvodák.

– Évtizedek óta, évről évre csökken az önkormányzati óvodákban a szakmai és dologi kiadásra felhasználható összeg. Az utóbbiból lehetne például játékokat vásárolni. A költségvetési egyeztetéseken minden alkalommal felvetem a problémát, de eddig nem történt változás. Ebben az évben ugyan több lett az óvodák költségvetése, de hiába kérdeztem, hogy ez a dologi kiadások növekedését jelenti-e, nem kaptam választ. Az intézmények úgy oldják meg a problémát, hogy alapítványi pénzből vagy a szülők segítségével vásárolnak játékokat, vagy éppen rajzlapot – jelezte az érdekvédő.

Makár Barnabásné szerint az óvodák költségvetése nagyban függ attól, ki a fenntartója, ha önkormányzati, milyen anyagi helyzetben van az illető önkormányzat, és a polgármester mennyire elkötelezett a kicsiket nevelő intézmények iránt. Az is előfordul, hogy ahol például a polgármester felesége az óvodavezető, jobban jut pénz az intézménynek is.

Kérjük kedves olvasóinkat, hogy akinek van otthon felesleges udvari játéka (bicikli, roller, labda, karika, ugrálójáték, homokozóeszközök), hozza be szerkesztőségünkbe június 15-éig, mi pedig eljuttatjuk a kiscsécsi és kesznyéteni óvodának.

– Hegyi Erika –