A világ és Miskolc egy történetben

Akt.:
Dr. Vinnai Balázs (jobbra) a megyei Prima Díj átadón
Dr. Vinnai Balázs (jobbra) a megyei Prima Díj átadón - © Fotó: ÉM
Miskolc – Kevés itteni cégnek volt akkora sajtója az utóbbi tíz évben, mint az IND Groupnak.

Nem is csoda, hiszen a dr. Vinnai Balázs és barátai által alapított cég története olyan, mint egy kapitalista mese: összeálltak minimális tőkével az egykori gyerekkori barátok, egyetemista társak, és alapítottak egy céget, amely napjainkra a világ élvonalába tört. Való igaz, az IND Group az elmúlt több mint másfél évtized során az európai és a közel-keleti pénzügyi piac vezető banki front-office szállítójává nőtte ki magát: ma már a világ 130 országában jelen lévő Misys cégcsoport része.

Számos díj

Dr. Vinnai Balázs annak ellenére, hogy többet utazik, mint egy sztárpilóta, ma is megmaradt miskolcinak, vagy ahogy ő fogalmaz: sok helyen van otthon a világban, de haza ide jön Miskolcra, ahol a mai napig él. Itt járta ki iskoláit, itt szerezte jogi diplomáját, és arra is büszke, hogy ma is Miskolcon működik az általuk létrehozott nagy létszámú, száz fő körüli fejlesztői részleg, amelyet Misysként is továbbfejlesztenek a közeljövőben.

Dr. Vinnai Balázs tevékenységét számos díjjal elismerték, mint ahogy cége innovativitását is. Talán a legnagyobb „trófea” a FinTech 100-as lista, amelybe az ICT szakma egész világon legelismertebb vállalatait sorolják. A cégalapítót itthon többször választották az Év üzletemberének (2013-ban választották meg ennek, korábban a jövő reménysége-díja volt itt, ez a kettő nem teljesen ugyanaz), megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, és ő volt 2012-ben az év legsikeresebb ICT menedzsere Magyarországon.

Ha megkérdezzük arról, mi volt a titok – és ezt rengetegen megtették a közelmúltban –, mindig ugyanazokra a dolgokra utal, és egyben erre is biztat minden hazai vállalkozót. Az egyik, hogy nem lehet, nem szabad bezárkózni, mindig meg kell nézni, ismerni részleteiben is, mi a csúcs az adott szakmában globális mércével mérve, és ahhoz igazodni. Ma az élenjáró technológia, tudás betör mindenhova, nem menekülhetünk el, azzal kell mérkőznünk. A másik, hogy kreativitás kell, de nem abban az értelemben, ahogy általában használjuk a fogalmat, hanem inkább úgy, hogy meglássuk: mit kell másként csinálni, mint eddig.

A banki informatikában például az IND esetében ez utóbbi azt jelentette, hogy megfordították a nézőpontot, és nem a bank mint megrendelő, hanem a banki ügyfél igényeit vették alapul a rendszereik fejlesztésénél. Hiába jelezte a bank, mire lenne szüksége, az IND-s fiúk mást ajánlottak, amennyiben úgy vélték, ez nem fog működni, mivel a végfelhasználóknak nem erre van szüksége. Ezt az irányt az idő igazolta, hiszen az IND kifejlesztett olyan megoldásokat, amelyekkel Facebookról lehet bankolni, vagy öt lépésben mobilról pénzt utalni. Ez a csapat folyamatos innovációival – az iránymutató és a regionális piacon egyedülálló pénzügyi tervező (PFM) modul, a PayPallal közösen kialakított e-mail alapú utalásos rendszer, vagy a versenytársakétól eltérő filozófiájú mobilbank-koncepció – mára már az egész európai és közel-keleti piacot meghódította.

Örök miskolciként

Dr. Vinnai Balázs elmondta, hogy céljaik változatlanok, a globális pénzügyi szoftvermulti, a Misys részeként is. A fogyasztók kényelmet és könnyű használatot keresnek, amikor dönteniük kell a pénzügyi termékek között, az IND termékei pedig olyan eszközökkel látják el a bankokat, amikkel ebbe az irányba lehet javítani a felhasználói élményt. A Misyshez való csatlakozással pedig felgyorsulhat az IND termékek terjeszkedése a piacon. Az IND nem olvadt be a Misysbe, hanem egy önálló divízióként működik, a divízió vezetője pedig az eddigi cégvezető, dr. Vinnai Balázs maradt: örök miskolciként, most már félezer banki ügyfél számára kínálva az IND-szellemiségű fejlesztéseket.

ÉM








hirdet�s