A vígságot adó

Akt.:
A Népkerti Vigadó Miskolcon az 1900-as évek táján egy korabeli képeslapon.
A Népkerti Vigadó Miskolcon az 1900-as évek táján egy korabeli képeslapon. - © Forrás: Hungaricana
Egy villamosmegállónyira lakunk a Népkerttől. Ha sokan tujáznak, elkerülhető a kalauz. Ez ötven fillér tiszta haszon. A duplájáért két emberes gombócot kapok a park előtti fagylaltostól. Az öreg Bagaméri-fazon gálánsan méri a tölcsérest. Igyekszik túladni a reggeli portékán. Az esti szürkületre frissel várja a moziba igyekvőket. Szántó István írása.

A Vigadót a rendszerváltás menti meg. Akad néhány lelkes lokálpatrióta tervező, építész…”

A Népkert a belváros tüdeje. Még temetők, sportpályák és földszintes, valaha jómódú polgárok lakta házak határolják. Ki gondolná, hogy akad egy eszement várospusztító, aki szétszaggatja ezt az ősfákkal teli erdőséget? Délelőttönként a zsibongó óvódásoké a park csupa vasból álló játszótere. Jó néhányszor magam is ott lógok, kibekkelem a matekdolgozat-írást. Ennél jobb, csendesebb búvóhelyet nem is találhatnék. Sose vagyok egyedül. A Népkert centruma a sejtelmesen misztikus Vigadó. Nagy, vörös téglás, bizonyára szebb napokat is látott épület, sok lőrésnyi ablakkal. A napos oldalában kockás abroszos asztalokkal teli vendégcsalogató terasz. A főnök, Dobó Zoli a DVTK neves focistája. Az épület körül is pezseg az élet. Szürkületig pattognak a teniszlabdák, majd kezdődik a szúnyogos vetítés a szabadtéri kinóban. A lombos fák árnyékában minden pad foglalt. Ennél romantikusabb, légyottra alkalmas hely sehol sincs a belvárosban.

Azután az aulába is bejutok. Először mint koca pingpongozó, később mint játékvezető. Itt edzenek hétfőtől péntekig a MÉMTE asztaliteniszezői. Jó a csapat, Farkas Anna és testvére, Teri kitűnő formában vannak. A női és a férfi gárda szárnyal az NB1-ben. Itt játszik Molnár Anna, Kolos Anna, Grigási Emőke, Kozma Ilona, Rosenfeld Erika és a testvére, Kati. A férfiaknál Dubéczi Zoltánnak, Engi Gábornak, Nevelits Lászlónak és Egervári Jánosnak bérelt helye van az Észak-Magyarország sportoldalán. Mázlijuk van, Korpádi Árpád, az egyesületet fenntartó Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat gazdasági vezetője vérbeli sportrajongó. Napközben a nagyteremben a birkózók és az ökölvívók edzenek. Este viszont öt vagy hat asztalon ütik, verik, pofozzák a kaucsuk labdát. A fölöttük izzó reflektorok fénye csak a zöld asztalra vetít. A lepusztult táncterem szélei, sarkai félhomályosak. Ott a helyük a nézőknek és a labdaszedőknek. Májusban szervezik a Bíró Sándor Emlékversenyt. Ezen debütálok játékvezetőként. Napi 30 forintért legalább nyolc meccset vezetek. Kifogom a legizgalmasabbat. A döntőben Faházi Janika és Jónyer István egymás ellen küzd. Janika bohóckodik. Távol az asztaltól véd. Ellenfele egy pöccintéssel beejti a labdát a háló mögé. Janika nem habozik, beszalad, felugrik az asztalra, és csuklóból leüti. Döntenem kell. Kellene. Habozom. Égek, mint a rongy. Szloboda Pista bácsi, a szövetség főtitkára súgja meg, hogy ez bizony nem szabályos. Legfeljebb csak látványos. Cirkuszi mutatvány.

Sokat keringek a mindig izzadtságszagú nagyteremben. Az új sportcsarnokban rendezett ipari vásárok idején ez már a Népkert szégyenfoltja. Lelakott, pusztulófélben van. Hiába kozmetikázzák. Életveszélyessé válik, lelakatolják. Egy időben már az elbontását is fontolgatják.

A Vigadót a rendszerváltás menti meg. Akad néhány lelkes lokálpatrióta tervező, építész: Kelemen István, Puskás Péter és Fata György, akik feltárják a magányos épület múltját. Maguk sem akarják elhinni, hogy még az ezredforduló előtt néhány esztendővel sikerül felújítani a romos Vigadót. Ismét lehet bálozni, újra nyithatják a teraszt a gesztenyefák árnyékában. Az Adler Károly és Hajós Alfréd tervezte épület minden részletében igazi közösségi hely lesz. A bálteremtől a galériáig és a toronyszobákig a békebelinek nevezett, régmúlt idők szellemét sugározzák. Ahová mindig is azért járunk, hogy bút felejtsünk, jól érezzük magunkat.

És így lett újra vígságot adó, népkerti Vigadónk.

– Szántó István –








hirdet�s