A Vidi ellen visszatérnek a diósgyőri ultrák

A diósgyőri ultrák visszatérnek
A diósgyőri ultrák visszatérnek - © Fotó: Homoky György
Miskolc – A diósgyőri szervezett szurkolói csoportok Kósa Lajos nyilatkozatában bíznak.

Visszatérnek a stadionba azok a diósgyőri drukkerek, akik eddig a beléptetés szabályozása elleni tiltakozásként nem jártak a mérkőzésre. Erről szerdán közleményt adtak ki a diósgyőri szervezett szurkolói csoportok (Bajtársak, Barcikai Brigád, Sturm und Drang, Commandos Diósgyőr, Egység, Red Company, Trógerek Diósgyőr), akiknek egyik – neve közlésének mellőzését kérő – képviselője az Észak-Magyarország kérdésére azt válaszolva, hogy már a mostani hét végén, a szombaton 18.00-kor kezdődő Videoton elleni meccsen is ott lesznek a korábbi helyükön, az állóhelyi részen, az ultra szektorban.

Döntésüket azzal indokolták, hogy a múlt héten csütörtökön a dehir.hu internetes portálnak olyan tartalmú nyilatkozatot tett Kósa Lajos, az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, amelyre garanciális elemként tekintenek, és amelynek a lényege az, hogy a parlament őszi ülésszakában a sporttörvény módosítása napirendre kerül, és ennek során téma lesz a szurkolói regisztráció eltörlése.

Fenntartott lehetőség

Mivel a szurkolói csoportok céljukat, a névre szóló jegyértékesítés annulálását még nem érték el, ezért a stadionokba való visszatérésüket bizalmi lépésnek szánják, és azon az állásponton vannak, hogy ha a sporttörvény módosítása nem hoz változást a regisztrációban, akkor fenntartják a bojkott lehetőségét. A debreceni és a diósgyőri szurkolók mostani döntését követően már csak két NB I-es csapat tábora, a Békéscsabáé és a Ferencvárosé nem döntött a visszatérésről, vagyis folytatja a tiltakozást.

ÉM-BCS


Mit mondott?

Kósa Lajos nyilatkozatának egy része: „Szeptember körül, mikor elindul a parlament, már lehet bizottsági üléseket tartani, megcsináljuk ezt a két meghallgatást a szurkolókkal. Már nagyjából elkészültek az általunk tervezett jogszabály-módosítások, ezt benyújtjuk a parlament elé. Egyébként ez sem egyszerű, mert van, ami rendelet, van, ami törvény. Törvényt tudunk módosítani a parlamentben közvetlenül, de végrehajtási utasítást, rendeletet nem, csak parlamenti határozatot tudunk hozni arról, hogy felkérjük a kormányt, milyen értelemben módosítsa a végrehajtási utasításokat, vagy rendeleteket, tehát ez egy kicsit bonyolultabb, de erre is megvan a jogi megoldás. Meg fogjuk találni, mert az a célunk, hogy békés, biztonságos, családbarát, gyerekbarát, nagyszerű sportélményben részesülhessenek mindazok, akik jegyet vesznek, sőt az a cél, hogy könnyű legyen nekik jegyet venni, és ellátogatni a focimeccsre. Ez esetleg segíthet a magyar labdarúgás színvonalán is”.

“Foci kell, nem regisztráció!” – Visszatérnek a debreceni és a diósgyőri ultrák a stadionokba!

Miskolc – “A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke ígéreteivel kapcsolatban a debreceni és a diósgyőri szurkolótábor azzal kívánja kifejezni a bizalmát, hogy a csoportok bemennek a stadionba. A táborok bíznak benne, hogy a törvényhozók észreveszik, hogy a névre szóló jegyvásárlás biztonságilag semmilyen pluszt nem ad, csak megnehezíti a mérkőzések látogatását” – olvasható a szervezett szurkolói csoportok szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. tovább »




Sporthírek






hirdetés