A VEKE a 2-es villamos korlátozásának átgondolását kéri a fővárostól

Arra kéri a Fővárosi Közgyűlést a VEKE, hogy a Fővám téri metrómegálló építése miatt ne állítsák le teljesen a pesti rakparton a 2-es villamosokat, hanem ideiglenes vágányokkal, de maradjanak a szerelvények. Eleinte ez a lehetőség is felmerült, de a legújabb tervek szerint inkább pótlóbuszok szállítanák az utasokat.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) úgy tudja, hogy a metróbiztos jelentése szerint költséghatékonyság miatt a 2-es villamosok helyett pótlóbuszoknak kellene szállítani az utasokat, amíg a Fővám téren tartanak az építkezések. Így a Boráros tér és a március 15-e tér között legalább egy évig nem járnának a szerelvények, ráadásul a buszoknak is kerülő úton kéne majd közlekedni a munkák miatt.

A VEKE szerint miután a 4-es metró építésének költségei duplájára emelkedtek – 500 milliárdra – elfogadhatatlan egy néhány tízmilliós beruházás miatt megbénítani a Belváros déli részét. A társaság úgy véli, hogy ebből is látszik, hogy a budapestiek érdeke nem számít.

A VEKE ezért arra kéri a városvezetést és a Fővárosi Közgyűlést, hogy vizsgálják felül a metróbiztos jelentésében szereplő döntést és ideiglenes vágányokkal biztosítsák továbbra is a 2-es villamos forgalmát – olvasható az egyesület közleményében.








hirdet�s