A vecsési húsnak csak a felével volt probléma

Illusztráció
Illusztráció
A vizsgálatok után mostanra kiderült, hogy a csütörtökön Vecsésen lefoglalt húsból 19 tonnányinak nem lehet papírokkal igazolni az eredetét.

Ezt a mennyiséget már elkezdték átszállítani Soltra, ahol hamarosan megsemmisítik. Abban az esetben ugyanis, ha az élelmiszernek nincsenek meg a papírjai, akkor mindenképpen emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősül.
A hatósági állatorvosok csütörtökön tartottak rutinellenőrzést egy vecsési hűtőház-komplexum egyik bérelt raktárában, ahol 80 tonnányi fagyasztott hús volt. Ezek között volt sertés, marha, nyers és félig feldolgozott hús is egyaránt. Eleinte úgy tűnt, hogy 40-50 tonnának nincsenek meg az eredetét igazoló papírok, végül azonban 19 tonnányi nem volt rendben.
Helik Ferenc a Fővárosi Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgató-helyettese a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy hiába csökkent a mennyiség, a bírság szinte biztosan több millió forint lesz. Ennek pontos összege legkorábban jövő hét közepén derül ki.


Ötven tonna tisztázatlan eredetű húst foglaltak le Vecsésen
HúsNegyven-ötven tonnányi tisztázatlan eredetű húst foglaltak le a hatósági állatorvosok csütörtökön egy vecsési bérelt raktárban. A bírság több millió forint is lehet.

Helik Ferenc a Fővárosi Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző állomás igazgatóhelyettese a Független Hírügynökségnek elmondta: az ellenőrök rutin vizsgálatot tartottak egy vecsési hűtőház-komplexumban, amelynek egyik bérraktárában 80 tonnányi fagyasztott húsra bukkantak. Az áru egy részének – körülbelül 40-50 tonnának – azonban hiányoztak a papírjai, így nem lehet tudni, honnan származnak. A szakember leszögezte, hogy ilyenkor a szabályok szerint a hús fogyasztásra alkalmatlannak minősül, így azt meg kell semmisíteni. Az ügyben várhatóan több millió forintos bírságot szab ki a hatóság.
.








hirdet�s