„A város egyik új kapuja épülne meg a Tiszai pályaudvarnál”

Akt.:
A közlekedés teljesen megújul. Térszín alatt vezetett új utak, új villamospályák, Szinva-hidak és új autóbuszperonok épülnek
A közlekedés teljesen megújul. Térszín alatt vezetett új utak, új villamospályák, Szinva-hidak és új autóbuszperonok épülnek
Miskolc – Nyolcmilliárd forint közlekedésfejlesztésre. Mire futja majd belőle?

Nyolcmilliárd forint jut a miskolci intermodális csomópontra, ezt mondta csütörtökön Miskolcon Orbán Viktor miniszterelnök Kriza Ákos miskolci polgármesterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. Magáról a beruházásról több információ nem hangzott el, a hír azonban igen fontos, hiszen korábban kérdéses volt, hogy egyáltalán mekkora forrás lesz a beruházásra. Maga a miniszterelnök mondta tavalyi, áprilisi, miskolci sajtótájékoztatóján ugyanis, hogy „az ilyenfajta útépítésekre a korábbiakban tervezettnél kevesebb forrás áll rendelkezésre, de tárgyalni fognak ebben az ügyben, és Miskolc érdekei prioritást élveznek”.

tiszai2

Hasonlóképp nyilatkozott az MSZP-s Varga László kérdésére is tavaly ősszel a parlamentben: „az intermodális csomópont ügyében »forrásharcok« zajlanak a nagyvárosok között, de Miskolcnak jók az esélyei”.

Most 8 milliárdot mondott a miniszterelnök, ami a korábban írottaknál (5,65 milliárd) több. Ezért is voltunk kíváncsiak, hogy pontosan mit tartalmaz a tervezett beruházás, de a számunkra korábban nyilatkozó NIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) a miskolci önkormányzathoz irányított bennünket, akik azonban a jövő hétre ígértek részletes választ.

Tehermentesítse

Korábban azt írtuk, hogy az intermodális csomópontot a Tiszai pályaudvarnál alakítják ki több közlekedési ágazat (a vasút, a helyi és a helyközi közlekedés) egy helyre történő csoportosításával. A beruházás célja, hogy a Búza teret tehermentesítse a város, része pedig az az út, amely a Király úttól a József Attila útig venné át az M3-as szerepét, és amelynek része az úgynevezett „Y” híd. A csomópont tervei már elkészültek, öt miskolci építésziroda teamben dolgozott rajta a budapesti Roden Mérnök­iroda – mint főtervező – vezetésével. A most elkészült tervek sokban különböznek a 2013-as előtervektől, hisz a tervezett ipari park (Szirma, Martintelep, Hejőcsaba környékén) is befolyásolja a térség közlekedési és térbeli rendjét.

Milyen lesz?

– A Tiszai pályaudvar előtti tér a város egyik kapuja lesz két oldalszárnnyal – fogalmazott Rudolf Mihály építész (a tervezőcsoport egyik tagja) az elkészült tervekről. Az új épületek megjelenítésénél a tervezők ragaszkodtak a Tiszai pályaudvar épületének anyaghasználatához, színeihez. A közlekedés teljesen megújul. Térszín alatt vezetett új utak, új villamospályák, Szinva-hidak és új autóbuszperonok épülnek. Az ipari park majdani benépesüléséből fakadó igények kielégítésére is gondolnunk kell távlatosan – mondta.

Rudolf Mihály hangsúlyozta, a korábbi tanulmányterveket budapesti építészek készítették, s most a magasépítés tervezésére az ajánlattételen nyertes közlekedéstervező mérnökiroda nagy helyismerettel rendelkező, Miskolcon élő építészeket szólított meg.

tiszai3

Elkészültek a tervek, azonban az engedélyezési eljárás még nem indulhatott el, mert a terület rendezési tervének módosítását még el kell hogy fogadja a közgyűlés.

Hajdu Mariann


Ezt írtuk korábban

A Roden Mérnöki Iroda Kft. közmeg­hallgatásán jártunk novemberben, ott ismertették az általuk tervezett út részleteit. Eszerint a Vörösmarty–Király utcai csomóponttól indulva jutottak el a József Attila és a Fonoda utcáig. Az intermodális csomóponton nem mehet keresztül az út, így a föld alatt, alagútban haladna tovább, és a Szondi utcánál jönne fel a felszínre. Ott következne egy átkötés a Szinván, majd az egymás melletti MVK- és Volán-telephely mellett haladna a József Attila utcáig.


Öt pontba szedve

Az Orbán Viktor- Kriza Ákos sajtótájékoztatón kiderült, hogy a miskolci polgármester kedvenc olvasmánya ezentúl a Magyar Közlöny február 10-én megjelent 16-os száma lesz, hiszen abban foglaltatik a tavaly áprilisban megfogalmazott tervezett fejlesztések ütemezése és az azokhoz rendelt kormányzati támogatás. (Az öt pontba szedett fejlesztésekről tavaly áprilisban írt alá szerződést a polgármester és a miniszterelnök.) Többek között elhangzott, hogy a Diósgyőri vár és a tapolcai strand második ütemére megvan a pénz (a közlönyben az előbbire 400 millió, az utóbbi 300 millió szerepel forrásként), és az ipari park kialakítására is elkülönített a kormány 1,7 milliárd forintot.


A miskolci fejlesztések már a Magyar Közlönyben

Miskolc – Orbán Viktor miniszterelnök és dr. Kriza Ákos polgármester az idei év miskolci fejlesztéseit ismertették.

Orbán: Miskolc ma már a munkaerőt kereső vállalkozások városa

Miskolc – Miskolc ma már nem a munkanélküliek, hanem a munkaerőt kereső vállalkozások városa – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a város polgármesterével, Kriza Ákossal (Fidesz-KDNP) közös sajtótájékoztatón, miután áttekintették a megyeszékhely fejlesztéseit.








hirdetés