A Vállalkozók Pártja szakítana – a Fidesz hivatalosan nem kommentál

Császár Antal a Vállalkozók Pártjának (VP) elnöke, a Fidesz frakcióból hétfőn kilépett képviselő kötelezővé tenné, hogy az általa vezetett szervezet politikusai függetlenként politizáljanak tovább. A Vállalkozók Pártja és a Fidesz 2006-ban kötött választási megállapodást, amelynek révén összesen 140 önkormányzati és parlamenti képviselői mandátumhoz jutott VP. Császár Antal azért lépett ki a Fidesz képviselőcsoportjából, mert szerinte a Fidesz nem teljesítette az együttműködési megállapodásban vállaltakat, nem utalta át a VP-nek az állami támogatás 6 százalékát.

Császár Antal hétfőn újságírók előtt nyilatkozva elismerte, hogy jogi viták dúltak a Vállalkozók Pártjában, erre azonban szerinte pontot tett a bíróság augusztus végi ítéletével. Mint mondta, ő akkor jelezte a Fidesz felé, hogy a jogi vita lezárult és igényt tartanak az állami támogatás 6 százalékára. A Fidesz pártigazgatója azonban nem reagált. A képviselő ezért döntött úgy, hogy kilép a frakcióból, és függetlenként politizál tovább. Azt ígéri egyébként, hogy az eddig képviselt szövetségi politikát a parlamenti munkában nem rúgja fel. Arra a felvetésre azonban, hogy megszavazza e például a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot úgy válaszolt: a kis- és közepes vállalkozók érdekeit fogja szem előtt tartani.

Császár hangsúlyozta, a Vállalkozók Pártjának következő elnökségi ülésén kezdeményezi, hogy az összes VP képviselő függetlenként politizáljon és lépjenek ki az önkormányzati Fidesz frakciókból.

A Fidesz az esetet sajnálatosnak tartja, de a Vállalkozók Pártjának belügyeként tekint a történtekre – reagált a kilépés hírére Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. Többet nem kívánt mondani. A Független Hírügynökség azonban úgy tudja: a Fidesz azért nem fizetett a Vállalkozók Pártjának, mert szerintük az augusztus végi bírósági döntés nem tisztázta a VP belügyeit. Az ugyanis most egyesületnek tekinthető, a Fidesz pedig annak idején nem egy egyesülettel, hanem egy párttal kötött választási megállapodást.