Helyi közélet

2014.11.22. 13:02

Megerőszakoltak egy nőt a nyílt utcán Miskolcon

Miskolc - Nemi erőszaknak esett áldozatul múlt szombaton késő délután egy fiatal nő Miskolcon.

Miskolc - Nemi erőszaknak esett áldozatul múlt szombaton késő délután egy fiatal nő Miskolcon.

A kapucnis pulóvert viselő férfi a nyílt utcán, a Szent Anna tér közelében támadta meg a húsz év körüli áldozatát, akit a bokros részre vonszolt. Dr. Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a Miskolci Rendőrkapitányság folytat eljárást az ügyben, de annak részleteiről - a nyomozás érdekeire hivatkozva - bővebbet nem mondott.

Legutóbb az Avason, a Jezsuita Gimnázium mögött támadtak meg nőt hasonló szándékkal közterületen. Akkor a bokros, elhagyatott részen napozó nőre vetette rá magát egy férfi - akiről annyit lehet tudni, hogy meglehetősen büdös volt -, és kést szorított a nő nyakához. Mivel a nő menekülni próbált, a támadó többször is megszúrta áldozatát, majd elfutott a tetthelyről. A nő egy közeli kisboltban kért segítséget, életét csak a szakszerű orvosi ellátásnak köszönheti.

ÉM


Miskolc - A Fidesz szilárd közbiztonságról beszél ott, ahol a nyílt utcán erőszakolhatják meg a nőket. Sikerpropaganda helyett érdemi intézkedéseket vár a miskolciak biztonsága érdekében a Jobbik, amihez a párt kész minden segítséget megadni - ezt mondta hétfői sajtótájékoztatóján Jakab Péter frakcióvezető. tovább »

Miskolc - A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva nem ad egyelőre részletes tájékoztatást arról az erőszakos támadásról, ami a múlt hét végén történt a Szent Anna tér közelében, és amelynek egy fiatal lány volt a sértettje. Éppen emiatt egyelőre nem tudni azt sem, hogy milyen körülmények között történt a bűncselekmény és valójában mi történt. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában