A továbbjutás kapujában a MEAFC

A 21 pontos Tóth Gábor egyre jobb formába lendül
A 21 pontos Tóth Gábor egyre jobb formába lendül - © Fotó: MEAFC
Parádés első negyedbeli játékával második idegenbeli mérkőzését is magabiztosan hozta a MEAFC együttese a férfi kosárlabda NB II Keleti csoport rájátszásának 2. fordulójában.

Óvatos első két perc után alaposan belelendült a Miskolc. A már ekkor ponterős Fazekas uralta a belső területeket, a „Gáborok” pedig lerendezték a többi feladat nagy részét. Ennek a látványos és eredményes pontzuhatagnak köszönhetően gyakorlatilag már ekkor eldőlt a mérkőzés (17-39).

A folytatásban sok üres helyzetet puskázott el a vendég gárda, így – bár Fazekas továbbra is serényen dolgozott – a két csapat közötti különbség nem nőtt nagyobbra (41-62).

A második félidőben a bőven forgatott keretek nem nagyon törődtek a védekezéssel, itt is, ott is potyogtak a kosarak, amikből a hazaiak közelebb is lopóztak (50-67), de egy 9-0-ás vendég széria pillanatok alatt megállította törekvéseket. Drahos háromnegyed pályás hát mögötti gólpasszal fújt riadót, amit a fürge Tóth Gábor váltott pontokra, így ismét megnyugtató távolságból szemlélődtek tovább a felek (68-90).

A negyedik negyedben próbálta tartani agresszív stílusát a házigazda, de csupán egy szakasz végi egálra futotta erejéből. Négy perccel a vége előtt Szojka ziccerével a 100-ast is elérte a MEAFC, így a Tóth Tamás és Takács végjátékban szerzett kosarainak már a kispadról tapsolhatott a komplett miskolci kezdőötös. Az újabb magabiztos győzelem egyben azt is jelentette, hogy a MEAFC már matematikailag is csupán egyetlen győzelemnyire van a továbbjutástól (90-113).

Folytatás két hét múlva csütörtökön, hazai pályán a Cegléd ellen.

Jegyzőkönyv

DEAC – MEAFC
90-113 (17-39, 24-23, 27-29, 22-22)

Debrecen, OEC pálya. Vezette: Hervai, Rózsa, Nagy.

Debrecen: Nagy L. (10), Egri (8), Márkus (16/12), Fejes (7), Ambrusz (18/3). Csere: Nagy Á. (12/3), Lakatos (9), Széll (9), Tankó (1), Fodor. Edző: Varga Kata.

MEAFC: Drahos (20/12), Szepesi (5), Tóth G. (21/3), Szojka (15), Fazekas (25). Csere: Kiss (10/6), Takács (7/3), Tóth T. (6), Áron (4), Hamza, Radányi. Edző: Bene Szilárd.

Varga Kata, a Debrecen vezetőedzője: Bár nagyon készültünk a találkozóra, már az első játékrész sem ezt a képet mutatta. A védekezésünk nagyon gyenge volt az egész mérkőzés alatt és sajnos a támadásainkban sem tudtuk megvalósítani elképzeléseinket, eladott labdákból rendre könnyű kosarat kaptunk. A miskolci csapat megérdemelten nyerte meg ilyen nagy különbséggel a mérkőzést.

Bene Szilárd, a MEAFC vezetőedzője: Az egész mérkőzésen nagyszerű ritmusban játszottunk, végig kontroll alatt tartottuk ellenfelünket. A jó játékhoz az első negyedben extra dobóteljesítmény párosult, így sikerült hamar eldöntenünk a találkozót. A rájátszásban mindenki maximálisan odateszi magát, a csapat pedig most a legegységesebb, jó úton járunk.




Sporthírek






hirdetés