Helyi közélet

2011.07.22. 15:59

Túl sokba is került

Miskolc - Július elsejétől nem jár minden véradónak az útiköltség-visszatérítés.

Miskolc - Július elsejétől nem jár minden véradónak az útiköltség-visszatérítés.Korábban a vonat és a helyi érdekű közlekedési eszközök jegyének bemutatására automatikusan fizette a térítést az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), az ezt előíró jogszabályt azonban az OVSZ kezdeményezésére megváltoztatták. A jogszabály diszkriminatív és pontatlan volt, mert például a gépkocsival érkezőknek nem térített utazási költséget. Másrészt míg a korábbi években országos szinten 8 millió forint körül mozgott, 2011 első 3 hónapjában már elérte a tavalyi éves kiadást. (Helyi adatokat nem sikerült szereznünk az OVSZ-től - a szerk.)

Nem vizsgálták: fizettek

– Több ízben a véradó távoli városból ment véradásra, holott abban a városban is lett volna erre lehetősége, ahol az általunk ismert állandó, bejelentett lakcíme van. Ráadásul a vérellátóknak jogszerűen nincs is lehetőségük arra, hogy "az utazási költségszámítás alapját képező helyszínek, távolságok valóságtartalmát" vizsgálják. Továbbá minden olyan esetben is ki kellett, hogy fizesse az OVSZ az utazás költségeit, amikor a donor a véradásból kizárható, és ez előtte is ismert tény – kaptuk a tájékoztatást az OVSZ-től, válaszul kérdéseinkre. Vagyis az esetben is "állnia kellett a cechet" a vérellátónak, ha valójában nem is sikerült a véradás.

Alapelv a térítésmentesség

Az intézmény úgy véli, az utóbbi hónapokban jelentkező és kiteljesedő jelenségről van szó, amely nem szolgálja az önkéntes és térítésmentes véradás alapelveit. Feladatuk – az EU Tanács állásfoglalásának megfelelve – az önkéntes és térítésmentes véradás fenntartása és a donorok indokolt költségeinek megtérítése, elősegítve ezzel a visszatérő donorok megbecsülését és a stabil donorbázis kialakítását.

– Ennek elsősorban biztonsági okai vannak, melyre az Európai Unió különösen nagy hangsúlyt fektet, így ennek megfelelően hazánkban sem fogadható el az, hogy bárki a véradásból szerezzen jövedelmet. A véradás szolidáris alapon - 1949 óta - létező mozgalom.

Kérdésünkre, nem tartanak-e attól, hogy a jogszabály-módosítás miatt csökken a véradók száma, a következő feleletet kaptuk:

– Bízunk benne, hogy véradóink nem ezért adtak eddig sem vért, hanem mert fontosnak tartják a vérre, vérkészítményre szoruló betegek megsegítését, valamint tisztában vannak azzal, hogy a vér semmivel sem pótolható, és bárkinek bármikor szüksége lehet rá. A jövőben továbbra is várunk minden jelenlegi és leendő, egészséges 18 és 60 év közötti véradót véradásra.

- ÉM-SzK -


Tartanak az atrocitástól

Úgy hallottuk, a Vérellátó miskolci állomásán biztonsági őröket is foglalkoztatnak, mert tartanak attól, hogy akik eddig bizonyos időközönként (minimum 56 naponta) csapatostul jelentek meg - okkal feltételezhetően - az útiköltségtérítés miatt „véradásra”, most elesvén a lehetőségtől, erőszakos cselekedetre ragadtatják magukat.

Értesülésünket az OVSZ megerősítette: „ A miskolci biztonsági őrök jelenlétét a vérellátóban tapasztalható erőszakos magatartás és időnként nehezen kezelhető szituációk tették szükségessé, miután a személyzet elfoglalt. Továbbá néhány hónappal ezelőtt betörési kísérlet is volt Miskolcon. Más vérellátókban is találkoztunk az önkéntes véradókra nem jellemző magatartással, amely néhány évvel ezelőtt nem fordult elő.”


Miskolc - A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete felhívja a miskolciak figyelmét, hogy a hőség okán lecsökkent a véradói kedv, az így kialakult alacsony vérkészletek feltöltésére jelentkezzenek véradásra, a Miskolci Területi Vérellátóban (Csabai kapu 9-11.), munkanapokon 9 és 15 óra között.  


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában