A többség rendszeresen ellenőrzi az üzletekben a termékek lejárati idejét

Tízből hat vásárló mindig, vagy gyakran ellenőrzi a megvásárolni kívánt termékek lejárati idejét. Nagyjából ugyanannyian vannak a bevásárlólista alapján és az előzetes felkészülés nélkül vásárlók, minden második fogyasztó pedig tudatosan keresi az akciókat.

A magyar lakosság harmada saját bevallása szerint mindig, további csaknem harmada pedig gyakran ellenőrzi a bolti vásárlásoknál a termékek lejárati idejét. Csak 16 százalék mondta azt, hogy ritkán, 10 százalék pedig soha nem nézi meg, meddig fogyasztható az általa választott élelmiszer – derül ki a GfK Hungária májusban végzett felméréséből.

A vásárlók közül ötből csaknem hárman mindig, illetve gyakran odafigyelnek a pénztárnál, hogy az árak ugyanazok-e, mint ami a polcon kiírva szerepelt. Tízből négyen mondták, hogy pontosan tudják, mennyibe kerülnek az általuk leggyakrabban vásárolt termékek a különböző boltokban, ahol vásárolni szoktak. Ugyancsak tízből négyen szokták összehasonlítani a termékek árát különböző boltokban, viszont a megkérdezettek csaknem fele soha, illetve ritkán él ezzel a módszerrel.

Egyensúlyba került azok aránya, akik jellemzően bevásárlólista alapján vagy anélkül vásárolnak: 45 százalék soha, vagy csak ritkán készül előre a vásárlásra ily módon. Ezzel szemben ötből ketten mindig, négyből egy válaszadó pedig gyakran írja fel előre, mi hiányzik háztartásából.

A vásárlók majdnem fele keresi tudatosan az akciókat a boltban, ahová bement, míg tízből csaknem négyen soha, vagy csak ritkán tesznek így. Viszont az akciós vásárlási lehetőségeket a vásárlás előtt a válaszadók csaknem fele soha, vagy csak ritkán kutatja. A termékhez csomagolt ingyenes ajándék sem feltétlenül jelent vonzóerőt: négyből egy vásárló soha, vagy csak ritkán teszi külön megfontolás tárgyává az ilyen termék megvásárlását. Az ingyenes ajándék értékét 28 százalék igyekszik mindig, vagy gyakran felbecsülni. Ugyanennyien vannak, akik soha nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel.








hirdet�s