A tizenharmadik helyen zárt a Miskolci Egyetem

Akt.:
Miskolc – Befejeződtek Portugáliában az idei Egyetemi Játékok.

Július 15. és 28. között Portugáliában, Coimbrában rendezték meg az idei Európai Egyetemi Játékokat. Az eseményen részt vett a Miskolci Egyetem is, méghozzá férfi kosárlabdacsapatával.

Jó élmény volt

A Drahos Gábor edző által vezetett együttes a csoportmérkőzések során szlovén, spanyol és portugál ellenfelétől is kikapott, így a negyedik helyet szerezte meg az A-jelű négyesben. A 9-16. helyért zajló csatározások során osztrák ellenfél verte az ME-t, amely így a 13-16. pozícióért játszhatott. Lengyel riválisát legyőzte a Miskolci Egyetem, miként aztán a 13. helyért görög ellenfelét is.

– Kemény melót tettek ebbe a győzelembe a fiúk, ezt a sikert sem adták ingyen, nagyon meg kellett dolgozni érte – mondta Drahos Gábor. – Lehet, hogy naív edző vagyok, de hiszek benne, hogy ez a szép befejezés valami szépnek a kezdete is egyben. Nagyon jó sportélmény volt itt lenni. Úgy gondolom, a játékosok mellett az értünk szorítóknak is jó érzés lehetett, köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult, hogy részt vehessünk a tornán.

2020-ban Belgrád, 2022-ben Lódz, míg 2024-ben Debrecen és Miskolc közösen lesz a Játékok házigazdája.

ÉM


A tények

Férfi kosárlabda, Egyetemi Játékok, Coimbra.

A végeredmény:

1. Bolognai Egyetem (Olaszország)
2. Beykent Egyetem (Törökország)
3. Tallinni Egyetem (Észtország)
…13. Miskolci Egyetem