A Tiszaújvárosi Phoenix és a MEAFC is a 9–16. helyért megy

Akt.:
A Tiszaújvárosi Phoenix és a MEAFC is a 9–16. helyért megy
Miskolc, Tiszaújváros – Az alapszakasz zárása után a rájátszás jelenti a folytatást a férfi kosárlabda NB I/B-ben.

A férfi kosárlabda NB I/B-ben befejeződtek a küzdelmek, a kétszer 12 csapatos második vonalban kialakult az alapszakasz végeredménye, és kiderült, hogy a rájátszásban melyik csapat milyen célokért küzdhet. A folytatásban a Keleti és Nyugati csoport első 4-4 helyezett gárdája az 1–8. helyért játszik, a Keleti és Nyugati 5–8. helyén zárt csapatok a 9–16. helyért küzdenek, míg a két csoport utolsó négy pozíciójában végzett gárda a kiesés elkerüléséért küzd és a 17–24. helyek sorsáról dönt.

Az NB I/B-s férfi mezőnyben két megyebeli csapat érdekelt, a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK, amely a Keleti csoport 5. helyén végzett, valamint a Miskolci EAFC, amely a 7. helyen zárta az alapszakaszt ugyanebben a csoportban.

Egymás ellen?

Ennek eredményeként mindkét együttes a folytatásban is azonos csoportban, a 9–16. helyért játszhat, a versenykiírás szerint oly módon, hogy innentől három körben oda-visszavágó alapon mérkőznek meg három-három ellenféllel, és a hatodik meccsük után válik ismertté a végső helyezésük. A lebonyolítás szerint az első körben a tiszaújvárosiak ellenfele a Nyugati csoport 8. helyén végzett gárda, vagyis a Bajai Bácska FKE lesz, míg a miskolciak a Nyugati csoport 6. pozíciójában zárt Tehetséges Fiatalok-Budapest csapata ellen kezdenek. Az első kör után az dől el, hogy a 9–12. vagy a 13–16. helyért játszik tovább a két megyebeli együttes, és ekkor akár egymás ellen is meccselhetnek, ha az első kuparendszerű fordulóban azonos eredményt érnek el úgy, hogy vagy jobbnak bizonyulnak a bajai, illetve a fővárosi együtteseknél, vagy mindketten alulmaradnak velük szemben. A rájátszás utolsó körében dől el, hogy mi lesz a két megyei gárda 2015/16-os évadjának végső helyezése, ekkor az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC, a Budapesti Honvéd SE, a Vásárhelyi Kosársuli és a Metal-Work Bonyhádi KSE gárdái közül kerülnek ki az ellenfeleik.

ÉM-BCS


NB I/B Keleti csoport: alapszakasz-végeredmény

1. Konecranes-Salgótarjáni KSE 22 20 2 1959-1468 42

2. Békési SZSK 22 17 5 1767-1540 39

3. Debreceni EAC 22 16 6 2089-1640 38

4. Óbudai Kaszások 22 14 8 2006-1800 36

5. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 22 12 10 1864-1692 34

6. Budapesti Honvéd SE 22 10 12 1637-1717 32

7. Miskolci EAFC 22 10 12 1780-1799 32

8. Vásárhelyi Kosársuli 22 10 12 1770-1697 32

9. EKF-Eger-KOK SE 22 8 14 1630-1682 30

10. Kecskeméti TE-Duna Aszfalt II. 22 6 16 1611-1882 28

11. Microsec-Budafok 22 6 16 1477-1818 28

12. MAFC Budapest II. 22 3 19 1325-2180 25









hirdetés