A terézvárosi ,,csendrendelet" felülvizsgálatát kéri Budapest városarculati tanácsnoka

Budapest városarculati tanácsnoka szerint újra kellene gondolni a terézvárosi vendéglátóhelyek, teraszok nyitva tartásának korlátozását. Bojár Iván András szerdai közleményében kifejti: Budapest mozgalmas kulturális és éjszakai élete nemzetközi megbecsültséget és jelentős bevételeket hoz a város számára. A tanácsnok azt kéri a VI. kerületi képviselőktől, hogy az érintettek bevonásával olyan megoldást találjanak, amelyben érvényesülnének Budapest gazdasági, világvárosi szempontjai is.

Bojár Iván András szerint a kocsmák, éttermek, bárok és teraszok tiltásával a jövő évi önkormányzati választások során néhány szimpátia-szavazatot nyerhetnek ugyan a kerületi képviselők, a város egészének azonban komoly károkat okoznak.

A városarculati tanácsnok közleményében felkéri a kerületi polgármestereket, hogy tartsák szem előtt a város lakosságának érdekeit, mindenekelőtt azt, hogy a sikeres, adóbevételeket termelő ágazatokat ne állítsák lehetetlen feltételek elé – fogalmaz Bojár Iván András.

A helyzet rendezésére a tanácsnok szorgalmazza, hogy a VI. kerületi képviselők a lakók, az üzlettulajdonosok és turisztikai szakemberek bevonásával olyan megoldást találjanak, amelyben érvényesülnek Budapest gazdasági, világvárosi szempontjai is.

A közlemény emlékeztet: a VI. kerület önkormányzata június 25-én elfogadta azt a rendeletet, amely szerint a kerületi üzletek – amelyek lakóházban vannak és este tíz után is nyitva szeretnének tartani – kötelesek beszerezni a lakók kétharmadának írásos hozzájárulását. A boltok ugyan egész éjjel nyitva tarthatnak, a teraszoknak azonban már éjfélkor, az egyéb vendéglátóhelyeknek pedig legkésőbb hajnali egykor be kell zárniuk.








hirdet�s