Helyi közélet

2008.07.16. 11:48

Mára tiszta rom az Aranycsillag

<p>Mára kívül és belül (?) újra tiszta az egykori Aranycsillag, de ugyanúgy üresen áll.</p>

Az egykori Aranycsillag épületét le- és kitakarították. Ennyi változás történt azóta, hogy lapunk szervezett egy fórumot március végén, amelynek témája, a jelenleg Bruno Bigatton olasz üzletember tulajdonában lévő épület sorsa volt. Az egykori szálloda ugyanis 18 éve üresen áll, ahogy korábban is írtuk, azóta nem gyújtottak villanyt az épületben. Többen panaszkodtak már arra, hogy patkányok lakják a házat, és homlokzata csupa madárürülék. Ez most eltűnt, legalábbis az utóbbi. De az épület továbbra is üresen, funkció nélkül áll, a belváros közepén.

Az Észak-Magyarország márciusi fórumának egyik vendége dr. Madarász Gyula, kistérségi tisztifőorvos volt. Akkor kiderült az ÁNTSZ szakemberei az egyetlenek, akiknek sikerülhet bejutni az épületbe (lapunknak ezt nem engedélyezte Bruno Bigatton). Akkor a tisztifőorvos azt mondta: "ekintve, hogy a belváros központi részén elhelyezkedő, elhagyatott épületről van szó, az ÁNTSZ ellenőrzést tarthat az Aranycsillagban, továbbá felszólíthatja a tulajdonost a járványügyi megelőzésre, az elemi közegészségügyi állapotok fenntartására. A szakember elmondta azt is: ez azt jelenti, hogy rovar- és rágcsálóirtásra, takarításra kötelezhetik a fenntartót. "Ha megszólíttattunk ilyenformán, akkor eljárunk ebben az ügyben, igaz, sziszifuszi munka lesz" – tette hozzá márciusban a tisztifőorvos.

Folyamatosság

A fórum után megtörtént a felszólítás, és július 30-ig adtak határidőt a tulajdonosnak. Most, nem sokkal a határidő lejárta előtt az épületet megtisztították. Dr. Madarász Gyula elmondta: "A tulaj kitakaríttatta az épületet, most azt várjuk, hogy benyújtsa az erről szóló számlákat. Valamint időpontot is kértünk, amikor is a pincétől a padlásig bejárnánk az épületet, helyszíni szemlét tartanánk. Ez egy héten belül megtörténik majd."

Hogyan tovább? A felszólító határozat lényege a folyamatosság volt, azaz azt próbáltuk elérni, hogy ne csak egyszeri takarításról legyen szó, hanem folyamatos rendbetételről – válaszolta a tisztifőorvos.

Több, mint takarítás

A márciusi fórumon úgy tűnt, hogy az egyetlen esély arra, hogy az épületet felújítsák, rendbe hozzák az ÁNTSZ határozata. Mára látszik, hogy csupán a homlokzat, és a belső rész takarítását sikerült elérni a hatóságnak. Ez utóbbi azért kérdéses, mert a tisztiorvosi szolgálat még nem járt az épületben, így nem tudják, hogy ott milyen munkát végeztek. Erről későbbre ígért tájékoztatást a hatóság.

Fedor Vilmos alpolgármester lapunk márciusi fórumán azt mondta: "Komoly egyeztetések zajlanak, hogy milyen lépést, lépéseket tehet a város az ügyben. Az egyik, hogy helyi védettséget adnak az Aranycsillag Szálló épületének, ami helyi rendelet megalkotásával történhet. Ebben kérjük a hatóság segítségét."
Szerinte ugyanis az Aranycsillag sorsa közel áll a városlakókhoz szívéhez, mint ahogy az sem kérdés, közös óhajuk a szálló újbóli működése, továbbá városképileg óriási jelentősége van annak, hogy mi történik a létesítménnyel. Mostani megkeresésünkkor az alpolgármester azt nyilatkozta: itt azért többről van szó, mint egy épület takarításáról. Hozzátette: jelenleg is keresik a lehetőséget a főépítésszel, hogy az épületre megoldást találjanak.

Levélváltás a nagykövettel

Lapunk nem csak fórumot szervezett, de az Aranycsillag ügyében levelet is írtunk Olaszország Budapesten akkreditált nagykövetének, Paolo Guito Spinellinek. Ebben kértük a nagykövet segítségét, közbenjárását, illetve azt, hogy tekintse meg Miskolcon ezt a rommá váló szállodát. S kértük, minden tekintélyét vesse latba, hogy Bigatton úr vegye figyelembe az itt élők érdekeit.

Levelünkre a következő választ kaptuk: "Mint Nagykövetség, rendszerint nem avatkozunk be az olasz állampolgárok és egyéni vállalkozók döntéseibe, azonban ebben az esetben megkerestük Bruno Bigatton urat, mivel érzékeltük a szavaikból áradó valódi aggodalmat, és ezt kívánta az olasz vállalkozó érdeke is. Bigatton úr elmondta nekünk, hogy tervezi az ingatlan részleges felújítását, amelyben az Aranycsillag szálloda található, jóllehet, elmondása szerint, a kevés turista miatt ez számára nem éri meg anyagilag. Bigatton úr ezen túlmenően kész arra, hogy Önnel vagy Miskolc város képviselőivel találkozzon....talán elképzelhető lenne valamilyen pénzügyi támogatás a helyi önkormányzat részéről az épület felújításához."

Előzmények:

  • Az Aranycsillag sorsáról vitáztak  Fórum az Aranycsillagról 2008.03.27.  
  • Aranycsillag: 18 év sötétség
  • Mi lesz az Aranycsillag sorsa? 
  • Aranycsillag: patkányhotel marad?
  • Megoldódik az Aranycsillag-ügy?
  • Aranycsillag: a város tehetetlen Aranycsillag: a város tehetetlen. 2006.07.18. 
  • Inkább a Hotel Lídóra költi...
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában