A temető mindenkié, de a tulajdonosé a döntés Miskolcon

A temető mindenkié, de a tulajdonosé a döntés Miskolcon
Miskolc – Az idősek számára gondot okoz Diósgyőrben a temetők elszeparálása.

Német Lajosné az egymás mellett fekvő temetők közötti közlekedési nehézségek miatt kereste meg szerkesztőségünket.

– Az elmúlt időszakban tűnt föl, hogy az eddig megnyitott kapukat lezárták a temetők között. Rengeteg idős ember jár látogatni a halottait, akik nem bírnak mindent körbesétálni. Magam is mozgáskorlátozott vagyok és többekkel egyetértésben szeretném, ha megoldódna ez a lehetetlen helyzet – foglalta össze az olvasó.

Gazdasági okokból zárták le

A középső területtel a Kerékgyártó és Társa Kft. foglalkozik.

– 2017-ben két üzemeltető kezébe került a terület, így külön cég fizeti a vízdíjat és a szemétszállítást. A középső, római-katolikus temető tartozik hozzánk. Anyák napja után tapasztaltuk, hogy megnövekedett nálunk a szemét, ezért kénytelenek voltunk bezárni a köztes átjárót – mondta el érdeklődésünkre Vizi Tiborné a Kerékgyártó Temetkezés igazgatója.

Év végéig nem nyitnak ki

A Borsod Fruit Kft. üdvözölné az összenyitást.

– A két szélső református és evangélikus részt mi üzemeltetjük. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a látogatóink nem tudnak szabadon közlekedni, de sajnos nincs ráhatásunk a középső területre. Év végén, ha a másik félnek lejár a szerződése, újabb pályázatot írnak majd ki és talán megoldódik a probléma – tette hozzá Fehértói László, a Borsod Fruit Kft. igazgatója.

ÉM-DA