A tehetség nem ajándék, hanem nagy felelősség

Akt.:
A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium díjazott diákjai
A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium díjazott diákjai - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Több mint százhatvan diák és pedagógus vehetett át elismeréseket.

Az idei tanulmányi versenyeken sikeresen szereplő tanulókat és felkészítő tanárokat köszöntötték a miskolci városháza dísztermében. Az eseményen előbb Merklné Kálvin Mária, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében kijelentette, a Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ által lebonyolított megmérettetések sikeresek voltak. A főosztályvezető hangsúlyozta, a csaknem százféle megmérettetésen idén több mint negyvenezer diák vett részt sikerrel.

jo-tanulok-jutalmazasa02-st_650

A munka megkoronázása

Pfliegler Péter, Miskolc város alpolgármestere ezt követően úgy fogalmazott, a díjátadó a fiatalok és az őket segítő felkészítő pedagógusok egész éves munkájának a megkoronázása.

„A tehetség nem csupán ajándék, hanem felelősség is. A diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. Ezekben a fiatalokban ott van a lehetőség csírája, és nagyon fontos, hogy ez szárba is szökkenjen” – jelentette ki Pfliegler Péter, aki méltatta a diákok mellett a felkészítő tanárokat is. Mint mondta, „a tudás átadása nem lehetőség, hanem kötelesség. Az idei tanulmányi versenyeken díjazott diákok felkészítő tanárai pedig hitelesítik ezt a mondatot.”

A beszédeket követően több mint százhatvan diák és pedagógus vehetett át elismeréseket.