A teheráni tévé szerint interjút adott a megkövezésre ítélt iráni asszony

Ilyen a Timesban megjelent fotó szerint az asszony | Fotó: AFP
Ilyen a Timesban megjelent fotó szerint az asszony | Fotó: AFP
Tagadta a megkövezésre ítélt iráni asszony az iráni állami tévében szerdán leadott interjújában, hogy megkorbácsolták és megkínozták a börtönben. A nő valódi kilétét azonban nem lehetett megállapítani, mivel csadort viselt és az arcát kendő takarta el. A tévé állította, hogy az asszony a 43 éves, kétgyerekes Sakineh Mohammadi-Ashtiani.

A nőről augusztus 28-án megjelent a londoni Timesban egy fotó, de azon nincs eltakarva az arca és a hajtincsei is kilátszanak a fejkendője alól. A kép publikálása után nem sokkal hírek jelentek meg arról, hogy 99 korbácsütést kapott a nő a fénykép miatt a börtönben. Legalábbis ezt állította szeptember 6-án Szajjad nevű fia a francia La Regle du Jeu nevű magazinnak és a Dentelles et Tchador nevű blognak adott nyilatkozatában.

Nem, nem erősíthetem meg. Hazugság, rémhír a korbácsolás. És nem is kínoztak meg. Egyet mondhatok: senki nem kényszerített, hogy a kamerák elé álljak, magamtól döntöttem így” – mondta az állítólagos Sakineh Mohammadi-Ashtiani az iráni tévé által leadott interjúban, amely a második vele készült beszélgetés volt, amióta elítélték. Augusztus 12-i első interjújában a nő azt mondta, “valóban megismerkedett egy férfival, aki felajánlotta, hogy megöli a férjét, és hagyta, hogy megtegye.”

A kétgyerekes nőt eredetileg házasságtörésért ítélték megkövezés általi halálra, majd később megvádoltak azzal is, hogy cinkosa volt férje gyilkosának, és ezért a sajátos törvénykezés szerint tíz év börtönre is ítélték. Ez utóbbi vádat tagadja az asszony. A 43 éves nő ügye nagy nemzetközi felháborodást és tiltakozást váltott ki, aminek hatására júliusban elhalasztották a kivégzést. Az iráni hatóságok azonban többször jelezték, hogy a halálos ítélet továbbra is érvényben van.

– Független Hírügynökség –








hirdet�s