A tavalyihoz képest idén feleannyi szervátültetésre volt mód

Az idei év első két hónapjában csak feleannyi szervet tudtak kivenni donorokból az országban, mint tavaly január februárban – hangzott el a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ) és a Vesebetegek Egyesületének Országos Szövetsége közös csütörtöki sajtótájékoztatóján a fővárosban. A két szervezet szerint ennek legfőbb okai: a szervátültetéseket szervező cég, a Hungarotransplant bezárása, a központi finanszírozás csökkentése, a kórházbezárások, az ágyszámcsökkentés és a mentőszolgálat ellehetetlenítése. A sajtótájékoztatón elhangzott jelenleg 1500 ember vár szervátültetésre az országban.

Idén az év első két hónapjában csupán 56 szervet tudtak kivenni a donorokból, míg tavaly január-februárban ez a szám 94 volt. Ebből a vesék száma idén 18, tavaly 42 volt – tájékoztatta a a Független Hírügynökségnek Székely György, az MSZSZ elnöke.

A Hungarostransplant bezárásával megszűnt az a központi szervezet, amely szervezte, segítette a kórházak között a szervkivételeket és beültetéseket – mondta az elnök. Az intézményekben nincs olyan felelős, aki odafigyelne azokra az agyhalottakra, akik potenciális donorok lehetnének. Ráadásul a mostani ágyszámcsökkentéssel drasztikusan romlik a helyzet: a sok betegre jutó kevés orvosnak még kevesebb ideje lesz foglalkozni ezzel – tette hozzá. Székely György szerint “ha a reformnak nevezett folyamat ember életekbe kerül, az nem reform, hanem diktatúra”.

Az Egészségügyi Törvény szerint bárki lehet donor, ugyanis aki életében nem tiltotta meg szervei átültetését, annál a beleegyezését kell vélelmezni.








hirdet�s