„A szüleim mindig azt mondták: tanulni kell és dolgozni, fiam!”

Akt.:
Horváth Zoltán és Ganyi Zsuzsanna
Horváth Zoltán és Ganyi Zsuzsanna
Szalaszend – Zoltán és Zsuzsanna nem akarnak mást, csak úgy élni, mint bármelyik rendes család.

Egy 17 éves roma lány és egy 19 éves roma fiú úgy döntött egykor, összekötik az életüket. A fiúnak egyre csak az járt az eszében, hogy szülei milyen útravalóval engedték el. „Ha valamit el akarsz érni az életben, fiam, azért meg kell dogoznod. És családfenntartóként is az a dolgod, hogy gondoskodj a feleségedről, a gyerekekről!” Az egykori lány pedig, aki továbbtanulni nem tudott, mert szülei rendkívül szegény körülmények között nevelték, most hálás a sorsnak, hogy Zoltánnal hozta össze. Gyakran teszi fel a kérdést magában még ma is: mi lett volna, ha nem ő lesz a társa?

A nagy fiúnk most fog érettségizni az encsi gimnáziumban. Ganyi Zsuzsanna

Az egykori fiatal pár ma már anya és apa, legidősebb fiuk 20 éves, lányuk 15, a kisfiuk pedig 7.

Horváth Zoltán az ajtóban vár bennünket. Szabadkozik. Még nincs rendes járda és kerítés, a házra ráférne a külső renoválás. De nem volt mindenre pénzük. Az elmúlt nyáron csak a belső felújításra futotta, ezen a nyáron jönnek a kinti munkák.

„Bútorunk sem volt”

A lakás tiszta, rendes, szép bútorokkal berendezett, barna cserépkályha ontja a meleget. Kiderül, a kályhát is Zoltán építette, mert a kőművesmesterség mellett kitanulta a kandalló- és kályhaépítő szakmát is. Nem kell noszogatni, szívesen mesél az életükről.

– Amikor összekerültünk, szinte semmink nem volt. Hol az anyósomnál laktunk, hol a szüleimnél, hol meg albérletben. A szobában nem volt egyebünk, csak egy ágy és egy sparhelt. Még bútort sem tudtunk venni, a ruháink ott feküdtek a sarokban, szépen összehajtogatva. De én azt mondtam mindig, hogy akinek terve van, az meg tudja valósítani, ha szorgalmas és munkát keres. Hiszen a szüleimtől is mindig ezt hallottam. Ők akarták azt is, hogy tanuljak, folyton azt mondták, „szükség van egy szakmára, hogy boldogulj az életben!” Kőműves lettem. Volt olyan időszak, hogy vállalkozónál dolgoztam, aztán olyan is, amikor Pestre jártam dolgozni. Most szerencsére van rendes közmunkaprogram a faluban, itt én vagyok a kőművesbrigád vezetője. Mert megmondom őszintén, hogy nem szívesen költöznék el Szalaszendről. Itt születtem, itt éltem mindig, itt neveltük fel a gyermekeinket – sorolja Zoltán egy szuszra olyan lelkesen, mintha bánná azt a pár percet is, amit nem munkával tölt.

– Tudja, azért nem mindenki gondolkodik így. Itt, a faluban is vannak olyanok, akik dolgozni nem szeretnek, de a markukat tartják, amikor jön a fizetés. Ezért egy brigádba kerültek a szorgalmas emberek, hogy ne legyen széthúzás. Úgy érzem, hallgatnak rám, jól megy a közös munka. A közmunkaprogramon belül megépítettük a sertéstelepet, és kiépítettük a vízelvezetést is a faluban, mert nagy eső idején bizony gyakran megtréfált bennünket a Bélus-patak – tudunk meg még többet Zoltántól. Megjegyzi: „Azért én még szeretnék nagyon sok mindent itt felépíteni.” Aztán kimondta hivatalosan is, mi az oka az ő igyekezetének: – Mi integrálódni szeretnénk. Mi úgy akarunk élni, mint bármelyik rendes család. Szeretnénk a gyerekeinknek mindent megadni, amit csak tudunk, és arra biztatjuk őket, hogy tanuljanak.

Magas a pontszám

Zoltán párja, Ganyi Zsuzsanna eddig csendben üldögélt, de itt ő veszi át a szót. Miről is beszélhetne egy édesanya, ha nem a gyermekeiről.

– A nagyfiunk most fog érettségizni az encsi gimnáziumban. Rendőr szeretne lenni, valószínűleg Miskolcon tanul majd tovább, a Rendészeti Szakközépiskolában. Igazából ügyész szeretett volna lenni, de a jogi karon nagyon magas a pontszám, a fizetős képzést pedig mi nem tudjuk vállalni. A lányunk a szikszói gimnáziumban tanul, most kezdte, neki még van ideje eldönteni, hogy hova tovább. Egyszer azt mondta, hogy katona szeretne lenni, de ezt majd még meglátjuk. A kisfiunk pedig most elsős a szalaszendi iskolában. Ő is nagyon okos! – teszi hozzá büszkén Zsuzsanna.

Büszkesége nem véletlen, hiszen neki fiatalkorában nem volt lehetősége tanulni. Azért az adódó lehetőségeket megragadja, járt már varrótanfolyamra, és nemsokára kezdődik egy szakácstanfolyam. Azt már halkan teszi hozzá, hogy szívesen tanul, de tudja, hogy az elhelyezkedésre nem sok esélye van. Mert roma asszonyt senki nem vesz föl szívesen szakácsnak.

Hegyi Erika


Még nem elégedettek

Elégedettek? Kérdezzük Zoltántól és Zsuzsannától. Mosolyogva összenéznek.

– Büszkék vagyunk arra, amit eddig elértünk, és büszkék vagyunk a gyerekeinkre is. De még nem vagyunk teljesen elégedettek. Mert még nagyon sok tennivalónk van az életben – mondja Zsuzsanna. Zoltán kiegészíti: – Még nem állhatunk meg. Mert a gyerekek nőnek, és egyre többet igényelnek.








hirdetés