A szocialisták aggódnak a Holdingért

Akt.:
Miskolc – „Hová tűnt közel kétmilliárd forint?” – firtatta csütörtöki sajtótájékoztatóján Káli Sándor országgyűlési képviselő, az MSZP miskolci elnöke, dr. Tompa Sándor önkormányzati képviselő és dr. Halmai Gyula, a Miskolc Holding volt elnök-vezérigazgatója. 

Ugyanis, mint mondták: a Holding önkormányzati választások előtti évközi összegezett eredménye 534 millió forint volt, ugyanakkor a Városgazdálkodási Bizottság az elmúlt napokban már mínusz 1 milliárd 334 millió forintos összesített eredménnyel fogadta el a tavalyi év beszámolóját.

Idéztek a 2011. évi üzleti tervből is, amely szerint a Holding egyes tagvállalatainál fennáll a működtetési ellehetetlenülés, esetleg a felszámolás veszélye. Az említettek miatt a szocialisták  válságkezelő szakértő csapat felállítását javasolják, továbbá szeretnék, ha nyilvánosságra hoznák: mely cégek állnak a felszámolás közelében, s milyen lépésekkel kívánják ezt elkerülni, illetve mit kíván tenni a „munkahelyteremtés polgármestere” az említett cégeknél az elbocsátások elkerülésére. 

ÉM-SzK

Kapcsolódó cikk:

A Holding közleménye az MSZP-s sajtótájékoztató kapcsán

Miskolc – A Miskolc Holding Zrt. az alábbi sajtóközleményt adja ki a csütörtöki, MSZP-s sajtótájékoztatóra.









hirdet�s