“A színjátszás egy ideig játék. Majd nagyon komoly munka”

Akt.:
Előadás közben
Előadás közben
Hejőbába – Díjat díjra halmoz a pszichiátriai otthon színjátszó köre, ma már félprofi társulattá nőtték ki magukat. Hogyan?

Művészetterápiás csoportként indult a hejőbábai pszichiátriai otthon színjátszó köre, aztán az elmúlt két és fél évben félprofi társulattá nőtte ki magát. Az már szinte nem is hírértékű, ha megnyerik a pszichiátriai betegeknek rendezett színjátszó fesztiválokat, az viszont igen, hogy a nem hivatásos színházak szemléiről is sorra elhozzák a főbb díjakat, és nagy sikert aratnak a civilek számára szervezett elő­adásaikkal is.

Mint legutóbb Miskolcon az Ifjúsági házban másfél száz ember előtt. Hogy hogyan érték ezt el? Farkas Bálinttal, az otthon (teljes nevén B.-A.-Z. Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, Hejőbábai Pszichiátriai Betegek Otthona) foglalkoztatásszervezőjével, az említett Kitörés Színpad vezetőjével beszéltünk.

Tapasztalati szakértő is vagyok a témában. -Farkas Bálint

18 éve dolgozik az otthonban, a színjátszó kört 15 éve működteti.

– Akkor drámacsoportként működtünk terápiás szereppel, előadtunk néhány darabot, de ezek csak alkalmakra készültek, úgy, ahogy az iskolai diákszínpadoknál. Kétévente részt vettünk a Zalaegerszegen megrendezett Pszichiátriai Betegek Színjátszó Fesztiválján, a szerepléseink egyre jobban sikeredtek – beszél a kezdetekről. Mondja, talán azért tudtak továbblépni, mert együtt maradt a társaság, akikkel azóta is heti 1–2 alkalommal dolgoznak együtt.

“De jók vagyunk”

Ez így ment hosszú éveken át. Elmentek a fesztiválokra, megnézték a többieket is, megállapították, hogy „jaj, de jók vagyunk”, majd hazamentek. Aztán két és fél éve történt, hogy az egri hasonló fesztiválon ott volt a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke is, aki meghívta őket és az otthon akkor már működő pop-rock zenekarát (jó néhány zenész is van a lakók között) a fesztiválukra, s nagyjából innentől datálódik az is, hogy az otthon kapuin kívül is fellépnek: a Szent Ferenc Kórházban, a miskolci Gárdonyi művelődési házban, Bőcsön, Szakáldon. Hogy minek volt köszönhető a nyitás?

– Sok összetevője van. Az egyik talán az, hogy tapasztalati szakértő is vagyok a témában – magyarázza Farkas Bálint. Mert amellett, hogy alkalmazásban áll az otthonban, 30 éve pszichiátriai beteg. – Elfogadnak, tudják, hogy tudom, mivel jár a betegségállapot, hogy adott helyzetben mit éreznek.

Az előrelépés másik oka, hogy profi szakmai segítséget kaptak. Megismerkedtek Varga Gáborral, aki amellett, hogy terapeuta, drámapedagógus és színházi szakember is, aki erős hatással bír az emberekre. Mindemellett Farkas Bálint szerint nem elhanyagolható előrelépésükben a siker hatása, a siker feldolgozása sem. Sokat segített maga az intézmény is, amely szabadságot biztosít számunkra.

Két darabjuk van

Megtudjuk, a Kitörés Színpad 2014-ben a Manézs Minősítő Színjátszó Találkozón Tiszaújvárosban ezüst minősítést kapott, 2015-ben bronzot és különdíjat, majd a következő évben a Nem hivatásos színházak Magyar Műveinek Szemléjén a fődíjat, a legjobb dramaturgia díját. Ekkor már két darabjuk volt és van azóta is repertoáron, Hamvas Béla: Olbrin Joachim csodálatos utazása című zenés, oratórikus műve és Schwajda György: Himnusz című komédiája.

Hogy mi alapján választottak darabot?

– Rengeteg időnk van a bentlakásos otthonban, szinte csak az van – mondja Farkas Bálint kicsit ironikusan. Megjegyzi, ezért nem kapkodnak, felolvasásokat tartanak, és addig nem döntenek, míg konszenzusra nem jutnak. A társulat úgy 30 főből áll a zenészekkel együtt, az összetétel korban is, iskolai végzettségben is vegyes.

Alázattal, szeretettel

– Alig egy hónapja a Nem hivatásos színházak Magyar Művészeti Szemléjén Budapesten megkaptuk a legjobb előadás díját, és elhívtak bennünket a Magyar Szín-Játékos Szövetség fesztiválgyőzteseinek fesztiváljára, ami ősszel lesz. Ez nagyon nagy dolog – jegyzi meg: betegek előadása lett a legjobb a drámatagozatos diákok, félprofi felnőttszínházak között. Először el sem hitték, hogy ez az előadásnak szól, s nem annak, hogy az otthonból jöttek.

– A zsűri kiemelte, a szereplők nagyon tudják, mit csinálnak, mindegyikük remekül játszik, alázattal, szeretettel – meséli. Megjegyzi, igaz, a darabok is olyanok, amelyekbe bele tudják élni magukat. A szabadságvágyról szólnak, kiszolgáltatott, helyüket nem találó emberekről, a szürke életből való kitörési vágyról, arról, hogy van-e erre lehetőség.

– Ezt hatalmas beleéléssel lehet eljátszani annak, akinek nincs. Mert nem nagyon van. Évente 2–3 ember, aki ki tud jönni…
Kérdezzük, változott-e azoknak az élete, akik benne vannak a csoportban, akik tíz éven át játszanak. Azaz van-e a művészetnek hatalma?

Farkas Bálint szerint igen. A művészetterápiás tevékenység egyfajta életmódminőség-javulást jelent, nyitottságot, fejlődést és vágyat kelt a valódi reintegráció irányába. A színjátszás egy ideig játék, de a próbafolyamat már nagyon komoly munka. Erre is tanít. És már ezért megéri…

Hajdu Mariann


A legfrissebb és a jövő

Farkas Bálinttól megtudjuk, a legfrissebb sikerük alig néhány napos: az idei Pszichiátriai Betegek Színjátszó Fesztiválján arany minősítést kaptak a Hamvas-darabbal, és a legbetegcentrikusabb rendezés különdíját is elhozták.

– Új darabban is gondolkodunk, egyfajta vásári komédiában. És szeretnénk minél több helyen fellépni, művelődési házakba, középiskolákba is szívesen elvinnénk az elő­adásokat.

A színpad vezetőjét saját magáról is kérdezzük. Megjegyzi, személyes sikerként éli meg az utóbbi két és fél évet.

– Talán utoljára akkor éreztem ilyet, amikor 1988-ban döntőbe jutottunk a Ki mit tud?- on a Swetter zenekarral. Lehet, még annál is jobb ez az érzés.








hirdetés