A szervezők szerint két és fél millió tüntettek Sarkozy nyugdíjreformja ellen

A CFDT nevű szakszervezet szerint két és fél millióan tüntettek kedden, Franciaország városaiban Nicolas Sarkozy államfő kormányának nyugdíjreformja ellen. A rendőrség ezzel szemben 800 ezerre becsülte a demonstrációk résztvevőinek számát.

Az AFP francia hírügynökség a számok kapcsán megjegyzi: a francia hagyományoknak megfelelően a hivatalos becslés mindig jóval alacsonyabb, mint amit a tüntetések szervezői megadnak. Ennek ellenére mindkét adat magasabb, mint amennyire a két oldal taksálta a júniusi megmozdulás résztvevőinek a számát.

A vitatott törvénycsomag egyebek mellett azt tartalmazza, hogy a nyugdíjkorhatárt 60-ról 62 évre emelik. Az államfő támogatói szerint a módosításokra nagy szükség lenne ahhoz, hogy a kormány csökkentse a költségvetési hiányt. A nyugdíjreformról kedden kezdődött a vita a nemzetgyűlésben.

A sztrájk miatt kedden zárva voltak a hivatalok, bankok, miközben a tömegközlekedés is leállt. A munkabeszüntetést a pedagógusok már hétfőn elkezdték, miután a kormány azt tervezi, hogy 7 ezer állás megszüntet az oktatásban. Hétfőn éjféltől a nyugdíjreform ellen tiltakozó közlekedési dolgozók is csatlakoztak a sztrájkhoz, ami egész Franciaország tömegközlekedését érintette.

A nagy sebességű vonatok (TGV) öt vonalából csak kettőn volt csökkentett forgalom, de a Párizs-London között közlekedő Eurostar állítólag menetrend szerint szállította az utasokat. Az Air France dolgozói közül sokan ugyancsak részt vettek az akcióban, emiatt a járatok negyedét törölték, de a társaság azt ígérte, hogy a világ nagyvárosaiba tartó járatok zavartalanok lesznek.
– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s