„A szeretet akarása bennem is erős”

Akt.:
„A szeretet akarása bennem is erős”
„A szeretet akarása bennem is erős” - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Úgy érzem, jól döntöttem, mondja a színészpálya választásáról. „Jól érzem magam.” Interjú Bodoky Márk színésszel, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának új tagjával.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödévese, Máté Gábor és Dömötör András színészosztályában végez. Jó döntés volt a miskolci színházat választania – mondja. Bodoky Márkot kérdeztük.

Mi hozta Miskolcra?

Bodoky Márk: A száraz tények ezek: január környékén megkeresett Béres Attila igazgató, hogy szeretne velem találkozni. Kávéztunk, beszélgettünk, és felkért három szerepre. Ígéretes ajánlat volt, és izgatott a lehetősége, hogy ezekkel az emberekkel, ilyen előadásokban dolgozzak.

Honnan tudta a direktor, hogy önt érdemes keresnie?

Bodoky Márk: Jó néhány előadásunkat látta a Színművészeti Egyetemen Szabó Máté művészeti vezetővel. Ez alapján gondoltak rám.

Megjelent-e a beszélgetésükben az együttműködés valamilyen távlata?

Bodoky Márk: Ötödéves vagyok az egyetemen, még nincs diplomám. Gyakorlaton vagyok itt. A jövőről ilyen értelemben még nem érdemes beszélni. Erre az évadra szól az ajánlat.


Rusznyák Gáborral, Szőcs Arturral és Béres Attilával dolgozik majd együtt. Volt már ezekkel a rendezőkkel közös munkája?

Bodoky Márk: Egyedül Szőcs Arturral – órát tartott nekünk a színművészetis előkészítőn, de ő már erre valószínűleg nem is emlékszik. Számomra viszont fontos élmény volt – ott éreztem rá, hogy valójában miről is szól, amit szakmámnak választok. Jártam ugyan színházba, de különösebb kötődésem nem volt hozzá. Hirtelen döntés volt, hogy szeretnék felvételizni, és elmentem erre az előkészítőre.

Elárulja, mi vonzotta a színészetben?

Bodoky Márk: Nem tudom felidézni a döntés pillanatát. Érettségi után tanultam egy fél évet az ELTE-n, magyar szakon. Akkor úgy voltam vele, hogy kipróbálom magam másban is. Tartottam tőle, hogy nem vennének fel a színművészetire, nem vagyok elég jó ehhez.

Valószínű, nem is lényeges rekonstruálni a döntést, hiszen a választás megtörtént. De igazolja-e mindaz, ami azóta történik önnel, hogy ez jó választás volt?

Bodoky Márk: Úgy érzem, jól döntöttem, mert jól érzem magam. Örömöt okoz, amit csinálok. És remélem, másoknak is örömöt fog ez okozni majd valamikor: a nézőkre gondolok.

Mi táplálja az örömét?

Bodoky Márk: Olyan élmények érhetnek, amik más pályákon egyébként nem. Úgy ismerhetek meg más embereket, ahogyan az élet más területein nem. Úgy dolgozhatom együtt másokkal, ahogyan máshol nem. Emelkedett, jó állapot, amikor a színpadon lehetek. És képes vagyok megmutatni egy embert, tudok valakinek a problémáiról beszélni. Az egyetemen Zsótér Sándor rendezett számunkra egy Sirály-előadást. Ezt az örömöt ott már éreztem is: képes voltam felmutatni Trepljov problémáit, hogy ebben a csehovi szerepben tudok róla beszélni. Kíváncsi vagyok rá, és néhol találkozom is ezzel az emberrel, akit játszom. Így a saját problémáimat is ki tudom beszélni. És remélem, hogy a néző is ráismer valamennyire a saját problémáira, s feldereng valami megoldásszerű a számára.

Trepljov erősen ösztönös, de tudatos is: sokkal inkább van a jövőre nézve érvényes víziója, mint bárki másnak a környezetéből. Ön is ilyen?

Bodoky Márk: Egy vizsgaelőadásról beszélünk, többen játsszuk ezt a szerepet. Én többnyire azokat a jeleneteket kaptam, amelyek inkább Trepljovnak az anyjával való kapcsolatáról szólnak. Hogy mennyire sérült az anyai szeretetet nélkülöző felcseperedésében. Hogy fölöslegesnek érzi magát. És hogy a forradalmi létének az alapja mégis inkább az, hogy minden erejével szeretetet akar kicsikarni. Ezekben a jelenetekben eléggé erősen tudtam kapcsolódni ehhez a figurához.


Hogyan?

Bodoky Márk: A szeretet akarása bennem is erős.

Gondolom, ez arról is szól, hogy meddig képes és kész alámerülni a saját életében egy szerep kedvéért.

Bodoky Márk: Színészek vagyunk – jó, én még nem vagyok az, de tervezek az lenni –, mindannyian hiú emberek. Ha tagadnánk is, de szeretjük magunkat mutogatni. És ha már így van, ne magát szeresse mutogatni a színész, hanem a szerepét. Az már onnantól az ő dolga, nem kell feltétlenül látnia a nézőnek, hogy mennyire fedi a színész saját élete a szerepét. A lelkiismeretes, jó színész minden szerepében megpróbál találni valamit, amivel a szerepéhez tud kapcsolódni, és amivel saját magáról is tud valamit mondani – akár csak saját magának is. Mert attól lesz valami élő, több mint szövegmondás.

A színészet a személyességen túl: szakmai tudás, rutin, tapasztalat. Kiváló mesterei vannak az egyetemen: Máté Gábor, Dömötör András. Mire tanítják?

Bodoky Márk: Máté Gábor osztályfőnököm a technikai ismereteken túl, amiket kötelező tudnia a színésznek, valamiféle szemléletet is tanít. Arra, hogy egy színésznek hogyan kell viszonyulnia a saját szakmájához, hogyan kell önmagát annyira tisztelnie, hogy arra, amit csinál, szakmaként tekintsen.

Ez nagyon érdekelne – a magyar színházban erősen jelen lévő gondolat, hogy a színház a minőségre figyelő szolgáltatás, és ritkábban fogalmazódik meg a művészet társadalomra és a közönség érdekére figyelő felelőssége.

Bodoky Márk: Máté Gábor arra tanít, hogy a színésznek kutya kötelessége tisztában lenni a körülményekkel, amelyek között él. A színészet nem csak szórakoztató iparág. Reagálnunk kell arra, ami itt és velünk történik. Nem feltétlenül politizálással, nem aktualizálással. Hanem fel kell ismernünk az adott anyagban, ami ma is érvényes ránk és a nézőkre.

Készen áll, hogy színészként élje az életét?

Bodoky Márk: Azt hiszem. Igyekszem. Igen. Szeretném, hogy ez teljesüljön. Még nem tudom, hogy ez pontosan mivel jár. Amit látok belőle, az vonzó, és nem elrettentő: tisztelni saját magam és a szakmát. És józanul gondolkodni.

Bujdos Attila


A tények

Előadások, amelyekben a miskolci közönség Bodoky Márkot láthatja: Bakkhánsnők, Kivilágos kivirradtig, A mi osztályunk.

„Pesten nem kaptam volna meg”

Hogyan tudja segíteni a miskolci színház, hogy kiteljesedhessék a szakmájában?

Bodoky Márk: Meglepődtem, hogy úgy kezelnek, mint egy friss társulati tagot. Az egyik legfontosabb egy fiatal ember életében, hogy bizalommal forduljanak hozzá. Azt hiszem, mindannyian így vagyunk ezzel: kétségeink vannak saját magunkkal szemben, az önbizalmunk nincs a topon. Ahhoz, hogy az ember úgy tudjon és merjen próbálni, ahogyan kell, teljes energiával dolgozzon, felszabadultnak kell lennie. Ezt segíti az olyan közeg, ami engem itt fogadott.

A fővárosban nem találnák meg jobban a lehetőségek?

Bodoky Márk: Zsótér Sándor azt mondta nekem: egy fiatal színésznek mindenképpen vidéken kell elkezdenie a pályáját. Azóta ezt én is így gondolom. Én itt olyan lehetőségeket kaptam, amiket Pesten nem kaptam volna meg. Van, aki megkapta volna, de én nem. Bennem jelenleg csak az él, hogy próbáljak minél többet megtanulni erről a szakmáról. Szimpatikus az az irány, amelyet ez a színház képviselni óhajt. Van közönsége, jönnek és nézik, amit csinálunk. Érdekli őket. És ez számít.