A szerb kormány két válsághelyzetet is sikeresen kezelt – Utcai zavargások után hágai kiadatás

A volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzsics letartóztatása és kiadatása összhangban volt a törvényekkel- hangoztatta az új szerb kormány emberi jogi és kisebbségi minisztere. Szvetozar Csiplics kompetensnek nevezte a Cvetkovics-kabinetet, amely néhány óra leforgása alatt egyszerre két válsághelyzetet is kezelni tudott. Az egyik a belgrádi utcákon zajló tiltakozások voltak, s mindjárt utána a háborús bűnökkel vádolt volt elnök kiadatása, ami ellen éppen tüntetett a nacionalista ellenzék. Mint kiderült, Karadzsics ügyvédje nem is nyújtott be fellebbezést a vádlott kiadatása ellen, tehát Sznezsana Malovics igazságügy-miniszternek a határozat aláírásával nem is kellett rá várnia.

A kedd éjszakai belgrádi utcai összecsapásokra eltérően reagáltak a pártok, de nem a polgárok, akik – mint a kormánykoalíció tagjai is – elítélik a megmozdulást. A Demokrata Párt vezette Európai Szerbiáért pártszövetség frakcióvezetője szerint a felelősség az összetűzésekért a szervező Szerb Radikális Pártot terheli, hiszen pontosan tudta, hogy nagy kockázatú nagygyűlésről van szó. A huligánok támadását ugyanis előre borítékolni lehetett. Hasonlóan vélekedik a többi kormánypárt is. Egyértelműen a nacionalista ellenzéket – benne Vojiszlav Kostunica és Velimir Ilics pártját is – teszik felelőssé a huligánok támadásáért, amelyben 25 rendőr és 21 civil sérült meg. Szerencsére csak kettő – egy rendőr és egy huligán – súlyosan. A sérültek között van egy spanyol újságíró, akit vasdoronggal ütöttek le hátulról és a Beta hírügynökség munkatársa. Egyöntetű vélemény szerint a rendőrség sikeresen látta el feladatát








hirdet�s