A szerb igazságügy-miniszter aláírta Karadzsics kiadatási határozatát

Nem érkezett még fellebbezés Karadzsics kiadatása ellen kedd délelőttig. Ez lenne az utolsó eljárási akadálya a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök Hágába szállításának. Nem hivatalos értesülések szerint Sznezsana Markovics igazságügy-miniszter már az este aláírta a kiadatásról szóló dokumentumot, így Karadzsicsot bármikor Hágába szállíthatják. Az ügyben végső szó a minisztériumot, illetve annak vezetőjét illeti meg.

Nem zárják ki azonban a lehetőséget, hogy a törvényes határidőn belül postázott fellebbezés közben mégis megérkezik, mivel azonban nincs szabályozva, hogy meddig kell rá várni rá, a bíróság határozza meg az észszerű határidőt. Közben a különleges bíróság épületének bejáratát, valamint a belgrádi repülőteret, de még jó néhány belgrádi helyszínt megszállták az újságírók Karadzsics várható elszállítására várva.

A boszniai Szerb Köztársaság volt elnökének pere várhatóan 2010-ig tart. Akkor kellene a törvényszéknek befejeznie a munkáját. Az ENSZ bíróságának működése azonban addig tart, ameddig valamennyi háborús bűnös el nem nyeri büntetését. Legalábbis ha közben sikerül kézre keríteni őket.

Ratko Mladics, a boszniai szerbek háborús bűnökkel vádolt hadseregparancsnoka – akit egyebek mellett a srebrenicai vérengzéssel terhel a vádirat – ugyancsak Újbelgrádban élt szerényen , visszavonultan a tömbházak valamelyikében. Legalábbis ezt valószínűsítik a Blic című belgrádi napilapnak nyilatkozó szakértők. Rejtőzködését – mint Karadzsics esetében is – a biztonsági szolgálatok segítségével szervezték meg, aminek csak egy hátránya van, mégpedig az, hogy a szolgálatok bármikor – amikor éppen szükség van kiadatására – elfoghatják a vádlottat.

A szakértők most úgy gondolnak, hogy Karadzsics letartóztatása riasztás volt Mladics számára – és azoknak is, akik bujtatják -, hogy új rejtekhely után nézzen és változtasson kinézetén, és személyazonosságán. A tábornoknak is hamis okmányai vannak, amelyeket nehéz lenne megszerezni a hatóságok támogatása nélkül. Innentől kezdve tehát óvatosabb, bizalmatlanabb lesz. Következésképpen nehezebb lesz lefülelése. Hacsak a titkosszolgálat nincs már szorosan a nyomában.








hirdet�s