A személyesség nem ciki. Verset írni menő

Akt.:
Áfra János: Azt nem tudom, hogy tehetségesebbek-e, de tény, hogy több lehetőségük van a kibontakozásra és a fejlődésre
Áfra János: Azt nem tudom, hogy tehetségesebbek-e, de tény, hogy több lehetőségük van a kibontakozásra és a fejlődésre - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Miért nem igaz, hogy minden költő halott? Hol talál teret a fiatal irodalom? Interjú: Áfra Jánossal, a rendszerváltoztatás után született költőnemzedéket bemutató antológia szerkesztőjével.

Tévedés, hogy az emberek nem olvasnak verset. Ezt mondja Áfra János költő, aki az egészen fiatal költői nemzedéket bemutató antológiát szerkesztett. A kötet szerzői a Tokaji Írótábor egyik rendezvényén is bemutatkoztak. Korszakhatár-e, hogy valaki a szabadságba születik? Másként látják és ábrázolják-e a világot azok, akiknek a rendszerváltozás legfeljebb történelmi tény? Áfra Jánossal beszélgettünk.

„R25” címmel szerkesztett antológiát, amelybe a rendszerváltoztatás után született alkotók munkáit válogatta be. Miért volt ez a téma fontos az ön számára?

Áfra János: Először készítettem egy összeállítást, ami a KULTer.hu-n jelent meg 2014. október 23-án. Épp huszonöt évvel korábban kiáltották ki 1989-ben a Magyar Köztársaságot. Az évfordulóra tizenöt olyan költő munkáiból válogattam, akik a történelem e szimbolikus időpontja után, mondhatni a szabadságba születtek. Azt a címet adtam az összeállításnak, hogy „Kötet előtti fiatal költők, akiket ismerned kell”. A több hónapos kutatómunka után rövid pályaképeket is készítettem a szerzőkről. A kezdeményezés gyökere a személyes érdeklődés volt, izgatott, hol tartanak a nálam néhány évvel fiatalabbak, milyen előzményei vannak annak, amit csinálnak, hogyan viszonyulnak a korábbi generációk olyan fontos alkotóihoz, mint Borbély Szilárd, Kemény István, Marno János vagy Oravecz Imre. Egyben úgy éreztem, ez az évforduló lehetőséget adhat, hogy ráirányítsuk a figyelmet erre a generációra. A publikáció átlépte a küszöböt, amelyet kulturális portálok botrányos témák nélkül nem szoktak: néhány nap alatt majd tízezren olvasták el – vagy legalábbis nyitották meg – és ezernél többen lájkolták az összeállítást. Talán ennek a figyelemnek is köszönhető, hogy a József Attila Kör elnöke felvetette, állítsak össze egy generációs antológiát. Ilyen, a kortárs fiatal költészetről átfogó metszetet kínáló gyűjteménye a kiadónak nyolc éve volt utoljára, mégpedig a Kabai Lóránt szerkesztette „Egészrész”. Részben ez adta a mintát az „R25” versantológiához, de ebbe már huszonöt fiatal költő munkái kerültek be. Olyanoké is, akik a határokon túl alkotnak, vagy már van is kötetük, némelyikük hét-nyolc évvel a rendszerváltoztatás után született.

Az új generáció megnevezéséhez olyan momentumot keresett és talált, ami nem összeköt, hanem elválaszt. 1989 után születni Kemény István, Oravecz Imre számára képtelenség. Választópont ez a dátum a költészetben is?

Áfra János: Ez részben mesterséges korszakhatár, a költészeti folyamatokra nem fordítható át egy az egyben. De megfigyelhetőek folyamatok, az Oravecz Imre és Petri György nevéhez is köthető lírafordulat, az új érzékenység hulláma után volt a magyar költészetben egyfajta tudatos elfordulás a személyes megszólalásmódtól. Absztraktabb, elvontabb irány érvényesült az elmúlt évtizedekben. Most pedig egyre inkább visszatér az érzelmesség, s a személyes szféra sokaknál összekötődik a közösségi szerepvállalással.

Az új korszak tiszta lapot teremt? Megszűnnek a korábbi nemzedékeket a szabadság hiányából fakadóan korlátozó körülmények, görcsök?

Áfra János: Ez nem ilyen nyilvánvaló. A rendszerváltás előtt születettekből felnőtt már egy-két nemzedék, akik pályájuk kezdetétől érintetlenek a cenzúrától, akiket a szabadsághiányos közeg nem gátolt az alkotásban. Ugyanakkor az látszik a fiataloknál – és ezt magamon is érzem –, hogy a rendszerváltáshoz való viszonyunk semleges. Történelmi tényként kezeljük: megtörtént és kész. Nem tudunk úgy tekinteni rá, mint ami valóban meghatározza az életünket, mert nincs vele közvetlen viszonyunk.

Kellene, hogy legyen?

Áfra János: Ez a nagy kérdés. Mennyire kell nekünk ezzel számot vetni, és számot tudunk-e vetni egyáltalán? Szerintem fontos lenne tisztán látni: ahhoz képest, ami az előző generációknak megadatott, mi hol tartunk. Hogyan élték meg az irodalmi közélet helyzeteit egy másik rendszerben az írók, és hogyan kell megélni sokszor hasonló, de azért mégsem annyira veszélyes helyzeteket ma. Ez azért hasznos ahhoz, hogy egyáltalán értékelni tudjuk a cenzúramentességet, ami van, ha van.

Huszonöt éve, az akkor felnőtt öntudattal rendelkezők úgy láthatták: jogi értelemben megtörtént a rendszerváltozás, de a Kádár-kort jellemző mentalitások nem tűnnek el egyik pillanatról a másikra. Generációknak kell felnőniük, hogy a szabadság ne csak fizikai, de tudati állapot is legyen. Jó-e, ha egy generáció, amelyik megtehetné, hogy csak a művészet, az önkifejezés szabadságára gondolva alkosson, azon töpreng, mi a viszonya a rendszerváltáshoz?

Áfra János: A jelenünk megértése a legfontosabb, hogy hogyan tudunk megfelelő módon kiállni bizonyos ügyekért, kell-e viselnünk a megörökölt konfliktusokat és reflexeket, amik hatástalanok voltak, vagy keressünk alternatívát? Tény, hogy vannak szerzők, akik kifejezetten nyitnak e problémakörre, a történelmi múltból fakadó generációs különbségekre, így végső soron a cenzúra megélésére vagy meg nem élésére is reflektálnak. Az antológiából Fehér Renátó közéleti verseire gondolhatunk. Másfelől mondhatnám Juhász Tibort, aki azzal a városi szegénységgel foglalkozik, amelynek egyik változata a szocreál épületek esztétikájával összekapcsolódó lakótelepi nyomor. A személyes szint sivársága, és ennek az építészetnek a sivársága egyszerre jelenik meg a munkáiban. De erőre kap a szerelmi költészet is, amely korábban kicsit kimerülni látszott.

Új költészeti nyelven?

Áfra János: A nyári Parnasszusban jelent meg Herczeg Ákosnak egy tanulmánya az antológiáról. Szerinte a művészet működőképességének nem mindig az innováció a feltétele, de jelentős eredmény, ha a már meglévő olvasói tapasztalatokra építve s azokat alakítva tudja az érzelmi érintettség tapasztalatát előhívni egy-egy vers, s ilyen tekintetben ez az antológia szerinte komoly tétekkel bír. Elsőre úgy tűnik, ez a generáció kevésbé radikális, kevésbé kockázatvállaló. Mégis: a legfiatalabb generációnál már szinte alig érezhető az elődök absztrakt líranyelvének a hatása, sokkal erősebb a narratív jelleg, és a történetépítés sokszor bátorságot kíván, mert az olvasók hajlamosak azonosítani a versbeszélőt a költővel. Vannak egészen elkülönülő hangok, André Ferenc például kifejezetten ritmusos, rímes verseket is ír. A kritikusok szerint kimutathatóak sok szerzőre igaznak tetsző jellegzetességek az antológiában. A személyesség például, ami hosszú időre cikissé vált a költészetben, most úgy látszik, mégiscsak nyelvet tud találni úgy, hogy közben nem válik giccsé. Ez a fajta líranyelv könnyebben hozzáférhető a szélesebb közönség számára is.

Ez komoly? Lehet szélesebb közönségről beszélni a kortárs költészettel kapcsolatban?

Áfra János: Igen. Vannak az irodalmat népszerűsítő programok, projektek, mint az InstaVers vagy a PoetVlog. De a slam poetryt is tekinthetjük ennek, ha irodalomként gondolunk rá, hiszen részben az is – az antológia szerzői közül is többen slammelnek, így az említett André Ferenc, Győrfi Kata és Horváth Imre Olivér. A Rájátszás-sorozat költők és zenészek találkozása, például Beck Zoli Háy Jánossal, Erdős Virág Kollár-Klemencz Lászlóval, az antológiában pedig két friss Rájátszásos is van, a slammerként is hiperaktív Kemény Zsófi és Fehér Renátó.

Ez a kortárs költészet marketingje, vagy a művészet természetes fejlődésének egyik lehetséges útja? Már, ha a befogadás útjának nem feltétlenül csak az olvasást tartjuk.

Áfra János: Marketingszempontból is hasznos a jelenlét, de elsődlegesen a közös munkában megtalált örömről szól ez az egész, és arról, hogy szélesebb közönséghez is eljuttathatóvá válik a költészet. Én úgy látom, komoly az érdeklődés az irodalom iránt. A tisztán irodalmi események viszont sokszor képtelenek szélesebb kört bevonzani, aki még soha nem volt ilyenen, idegenkedik többnyire. Az oktatási rendszer hibája, hogy a jelenkor szerzői köréig nem jutnak el az iskolákban, ezért az a kép él a fejekben, hogy minden költő halott. Ezen nehéz úgy változtatni, ha nem az olvasás szeretetére nevelünk, hanem lenyomjuk a diákok torkán a szövegeket és az értelmezéseket. Ahelyett, hogy olyan írásokkal teremtenénk meg a találkozás lehetőségét, amelyekben magukra ismerhetnek a fiatalok, amik által megérthetnek dolgokat a saját életükből. Ami az olvasást mint a szövegekkel való találkozás lehetőségét illeti, nagyon átalakult a kanonizációs rendszer, a kánonképző erőkhöz való viszony is. Azt gondolom, az „R25”-ösök közül sokan már nem azt tartják fontosnak, hogy megjelenjenek például az Alföldben vagy a Jelenkorban, hanem inkább a minden tekintetben színvonalas és fiatalos arculatú Műútban, a Műút portálon vagy épp a KULTer.hu-n, ahol úgy érzik, eleve nagyobb terük van a fiataloknak. Ez komoly, megoldandó probléma a nagyobb irodalmi lapok számára. Át kell lépniük a saját határaikat, és nyitniuk kell, másképp önmagukat lehetetlenítik el.

Ez a váltás generációs veszteséget okoz – mi lesz, mi legyen az idősebb, folyóiratokban publikáló alkotókkal?

Áfra János: A szerkesztés küzdelmes dolog. Küzdelem a terjedelmi korlátokkal, küzdelem a szerzőkkel, az olvasói elvárásokkal. Mert gyakran tízszer annyi szövegből kell válogatnia egy lapnak, mint amennyit közölni tud. Nyilván mindenkinek az a célja, hogy minél jobb írók művei jelenjenek meg, minél jobb szövegekkel. Azt is mérlegelni kell, hogy ne feltétlenül csak a már befutott generációk kapjanak teret, hanem azok a fiatalok is, akikben ott a lehetőség, hogy a legfontosabb szerzőkké váljanak. A tehetséggondozás is kulcskérdés kell hogy legyen. Máskülönben az adott lap elveszíti egy korosztálynak a bizalmát.

Az „R25” valóban egy egész korosztályt reprezentál? Ha nem játszik a tematika és a címadás a rendszerváltoztatásra, lehetett volna R50, vagy R akármennyi is?

Áfra János: Elképesztően nagy a fiatal költői bázis. Ennek az oka abban kereshető, hogy már jó ideje nem csak Sárváron van irodalmi műhely. Létrejött a miskolci Műút Szöveggyár, vannak szemináriumok nyaranta a szigligeti JAK-táborban, de Véneken és Hajdúböszörményben is, sőt számtalan íróiskola is alakult. A mai középiskolások könnyebben megtalálhatják a tehetséggondozó fórumokat.

Tehetséges korosztályról beszélünk?

Áfra János: Azt nem tudom, hogy tehetségesebbek-e, de tény, hogy több lehetőségük van a kibontakozásra és a fejlődésre.

Mi teszi vonzóvá ma a versírást?

Áfra János: Különös, de a kortárs költészet menővé vált. Sokan a slam poetryt sejtik a háttérben, hiszen sok költő slammel, és emiatt írnak nagyon sokan a fiatalok közül is.

Kerülgetjük, de: esélyes, hogy elolvassák a verseket? Mindenki arról panaszkodik, hogy az emberek nem olvasnak.

Áfra János: Az olvasás felületei változtak meg. Az internetes folyóiratokban sokan olvasnak szépirodalmat. A változások dacára még mindig nagyon sok irodalmi lap működik. Soha nem látott példányszámban adnak el versesköteteket, pont slammerekét egyébként. Sokezres példányszámokról beszélünk, ami a legnagyobb költőinknek sem adatott meg.

Ha ez vonzó minta, követhető is?

Áfra János: Nyilván nem válik mindenki sztárrá a saját kö­zegében. Nem mindenkiben van többirányú tehetség, mondjuk én sem tudok meg­győzően kiállni a tömeg elé, és slammelni vagy rappelni. De kétségkívül, egyes minták mégis átvehetőek. A művészeti ágak közötti együttműködés amellett, hogy megtermékenyítő, közönséget is hoz az egyik és a másik irányból is egy-egy programra. A kétféle érdeklődés pedig szépen összeadódhat.

Bujdos Attila


Névjegy: Áfra János

  • Foglalkozás: költő, szerkesztő (Alföld folyóirat, KULTer.hu, prea.hu)
  • Születési hely, idő: Hajdúböszörmény, 1987. április 9.
  • Családi állapota: nőtlen
  • Eddig megjelent verseskötetei: Glaukóma (2012), Két akarat (2015)

R25 versantológia

A rendszerváltás után született generáció a magyar lírában. Szerkesztette: Áfra János, JAK+PRAE.HU, Budapest, 2015, 135 oldal.

Szerzők: André Ferenc, Balogh Zetas Péter, Baranyi Gergely, Bende Tamás, Biró Krisztián, Borda Réka, Fehér Renátó, Gužák Klaudia, Győrfi Kata, Hevesi Judit, Horváth Imre Olivér, Juhász Tibor, Kali Ágnes, Kemény Lili, Kemény Zsófi, Kerber Balázs, Kovács Kristóf, Nagy Hajnal Csilla, Nyerges Gábor Ádám, Oláh K. Tamás, Polák Péter, Stermeczky Zsolt Gábor, Szabó Márton István, Szenderák Bence, Zilahi Anna.​




Sporthírek






hirdetés