A széleskörű tudás elsajátítása a cél

Akt.:
Neurológiai konferenciát rendezett a Debreceni Egyetem a Kölcsey Központban
Neurológiai konferenciát rendezett a Debreceni Egyetem a Kölcsey Központban - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A konferenciák megfelelőek arra, hogy a résztvevő orvosok tapasztalatot cseréljenek.

Az orvosok számára elengedhetetlen a folyamatos tanulás és továbbképzés – hangsúlyozta Tőzsér József, a Debreceni Egyetem professzora a Magyar Neurológiai Társaság III. konferenciájának és az 50. Nemzetközi Duna Neurológiai Szimpózium megnyitóján. Kifejtette, az orvosi képzésben a becslések szerint hét év a felezési idő, vagyis mire a hallgató elvégzi az egyetemet, a megszerzett tudás fele elavulttá válik. Hozzátette, az ehhez hasonló konferenciák éppen azt a célt szolgálják, hogy a hazai és külföldi orvosok elsajátítsák a legkorszerűbb gyógymódokat, illetve továbbadják a korábban megszerzett tudásukat.

A felkészülés elengedhetetlen

Dr. Papp Csaba, a debreceni önkormányzat tanácsnoka elmondta, a cívisvárosban mindig nagy hagyománya volt az oktatásnak, hiszen már az 1500-as években is fontosabb volt a tanítás, mint a fegyverkezés. Ma ugyanez jellemző Debrecenre, éppen ezért elengedhetetlen, hogy a Debreceni Egyetemen is azon dolgoznak a szakemberek, hogy újabb és újabb gyógymódokat alkossanak meg, ezáltal pedig egyre több ember életét mentsék meg.

file70hav86zsrd1l1pnue3n
Fotó: Molnár Péter

Az utóbbi időben a Duna konferenciát a nemzeti kongresszusokkal együtt szervezik meg, mindig más országban – fejtette ki Vécsei László, a Nemzetközi Duna Neurológiai Szimpózium főtitkára. Hozzáfűzte, a tapasztalatok szerint az elmúlt alkalmak meglehetősen sikeresek voltak, és remélik, ez az előadássorozat is hozzájárul ahhoz, hogy az orvosok felkészültek legyenek.

BR