A szegényt még az ág is húzza…

Miskolc – Az elmúlt fordulókban nem volt szerencséje a játékvezetőkkel a DVTK NB I-es labdarúgó csapatának.

A bíró akár jól ítél, akár rosszul, a pálya tartozéka. Ezt a saját bőrükön érezték a diósgyőriek, akik néhány pontot a játékvezetők miatt hullajtottak el.


A leltár

A DVK – Haladás meccs 54. percében Schimmer balról érkező szabadrúgását Malinauskas nem tudta megfogni, kicsúszott alóla a labda, az érkező Oross pedig 6 méterről az üres kapuba lőtt. Mint a felvételekből kiderült a szabadrúgás pillanatában lesállás alakult ki a diósgyőriek kapuja előtt. A Budapest Honvéd – DVTK találkozó 17. percében Bognár Zs. buktatta a tizenatos vonalánál Diegot, Kassai játékvezető szerint a büntető területen belül, így 11-est rúghatott a Honvéd. A dolog szépséghibája: a szabálytalanság a 16-oson kívül történt. A 23. percben Lippai indítása után Bajzát fejelte vissza a labdát Balajti elé, a csatár nem tudott lőni, mert Cuerda belépett elé. A játékvezető 11-es helyett a diósgyőri csatárnak adott sárga lapot, vélhetően műesésért. A sárga lap miatt nem játszhatott Balajti a Haladás elleni hazai összecsapáson, de a 11-es is vitatható volt. Az 54. percben Búrány indításával Bajzát lépett ki a jobb oldalon, jól adott középre, a berobbanó Lippai lövése után a felső lécről vágódott le a labda, a lövést eleresztő játékos szerint a gólvonal mögé, a játékvezető azonban nem így látta, a hazaiak pedig felszabadítottak. A felvételből kiderült, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. A Vasas – DVTK mérkőzés 24. percében vezetést szerzett a Vasas. Majoros 18 méterről a jobb kapufát találta el, a kipattanó labdát pedig Benounes bombázta a kapuba – a gólt azonban kezezés előzte meg. A Kecskemét – DVTK összecsapás 32. percében BalajtiBajzáthoz passzolt, aki a berúgta a helyzetet, de a játékvezető nem adta meg – mint kiderült, Bajzát nem volt lesen.

Az esetekkel szembesíteni akartuk Vágner Lászlót, a MLSZ játékvezetői bizottságának elnökét, a bírófőnök azonban visszautasította a felkínált lehetőséget:
– Ebbe az utcába nem mehetek bele. Négy és fél esztendeje töltöm be a tisztségemet és azóta csak egy konkrét esetről nyilatkoztam. Ha hozzákezdenék a klubhonlapok, az újságok és a tévék által kibányászott esetek kivesézésébe, egyebet sem tennék, mint vitatkoznék egyes, kiragadott szituációkon, melyek közül jónéhány nem befolyásolta a végeredményt. Az is érdekes, hogy a csapatok javára történt tévedésekről mindenki hallgat, ilyen felvételeket senki nem küld nekem. Ami pedig a vélt és valós hibákat illeti, általánosságban elmondhatom: az összes mérkőzés valamennyi esetéről rendelkezem felvétellel, így mindenről tudok és szükség esetén semmit nem hagyok szó nélkül.

 








hirdet�s