A szegénység ellen Miskolcon

A szegénység ellen Miskolcon

Miskolc – Adósságmegelőzési
és -rendezési tanácsot adnak,
pénzt viszont nem.


A Magyar Szegénységellenes
Hálózat
, észlelve, hogy
milyen méreteket öltött, s milyen
problémákat okoz az
eladósodás, modellprogramot
dolgozott ki és indított el, helyi civil
szervezetekkel karöltve. A Levi Strauss
Alapítvány
támogatásával 8 helyen
nyílt tanácsadó iroda az
országban; Miskolcon a
Regionális Civil Központtal (RECIK)
partnerségben, annak helyiségében.


A keddi nyitó rendezvényen Veres
Zsoltné, Mariann

tájékoztatott várható
tevékenységükről. Ő az
egyik kiképzett tanácsadó,
képzettségét tekintve
szociológus, foglalkozását
tekintve pedig a Regionális Munkaügyi
Központ roma mentor asszisztense.

Az egyéni tanácsadáson túl
önsegítő csoportok
létrehozását is tervezik.

A kezdet és a vég


Arra is kíváncsiak voltunk, mire
számítanak a tanácsadók,
honnan értesülnek a tanácsaikra
szorulók a
létezésükről.

– Úgy gondoljuk, kezdetben a RECIK
ügyfelekből kerülnek majd ki a mi
szolgáltatásunk iránt
érdeklődők, illetve azokból,
akikkel én a munkám során
találkozom. Persze az ajtónk nyitva
műások előtt is, minden
pénteken, 2 és 4 óra
között. A kísérleti program
decemberig tart. Ha a gyakorlat azt bizonyítja,
hogy érdemes, s ha sikerül további
forrásokat találnunk, folytatnánk
a munkát.

A RECIK és a FAIR miskolci
irodájának címe: Miskolc,
Széchenyi u. 19. I. emelet.

A tanácsadó iroda pénteken 2
és 4 között áll az
érdeklődők
rendelkezésére.

Bővebben a Magyar Szegénységellenes
Hálózatról: www.hapn.hu








hirdet�s