A Szarkahegyen félnek, hogy víz nélkül maradnak

Mi lesz, ha nem jön a víz?
Mi lesz, ha nem jön a víz? - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Közel 20 millió forintos tartozása van a MIVÍZ felé a Kékacél Egyesületnek, amely több mint 300 családot tömörít a Szarkahegyen. Az ott élők rettegnek, ha elveszik a vizüket, a gyerekeiket is elveszíthetik.

Az ott élők, illetve akiknek ott van víkendházuk, az egyesületen keresztül jutnak vízhez, illetve rajta keresztül fizetnek. Már, akik fizetnek.

De – mint a helyszínen elmondták – a közel egy évtized alatt felhalmozott adósság nem csupán nem fizetésből, hanem illegális bekötésekből, vízóralopásból, rongálásból jött össze. Rendőrségi ügy is volt belőle, bíróságig jutottak, de az elkövetők kiskorúak voltak, így nem történt semmi az ügyben.

Most az ott élők, akik egyébként rendesen fizetnének, félnek, hogy márciusban elzárja a szolgáltató a vizet, de legalábbis korlátozzák a vízmennyiségét. Akikhez pedig nem jut el a víz, még a gyerekeiket is elveszíthetik.
Költözni nem akarnak, bár tudják, erre is sor kerülhet végső esetben. Egyelőre megoldásra várnak.

Pici pénzből pici haladás, de félnek, ami van, az is odalesz

„Március elején szűkítik a rendszert, állítólag októbertől már nem is lesz vizünk. Nem tudjuk, hová fordulhatnánk, hogy végre szóba álljanak velünk, emberszámba vegyenek minket és ne azt halljuk, ha segítséget kérünk, hogy nem muszáj itt lakni” – fordult hozzánk szerkesztőségünkhöz Kozsupné Bodnár Zsuzsanna. A háromgyermekes édesanya a Szarkahegy egyik kis utcájában él – levelében hangsúlyozta, ez nem a Lyukóvölgy –, oda beszéltük meg a találkozót kedd délelőttre. Csak a legkisebb gyerek, a kilenc hónapos Soma volt otthon, a többiek iskolában. Zsuzsanna áthívta a szomszédot, Katonka Sándort, hogy együtt meséljék el, mi történik most a Szarkahegyen élőkkel.

Ennek az árát velünk akarják megfizettetni. Kozsupné Bodnár Zsuzsanna

A városrész nem belterület, zártkerti zöldövezeti rész. Közel hat utcában élnek családok életvitelszerűen, másoknak csak hétvégi házuk van ott. Sándor is telektulajdonosként kezdte, majd – elmondása szerint – magánéleti problémák miatt három kiskorú gyermekével ide kényszerült. Azóta persze folyamatosan újítja, javítgatja az ingatlant, hogy megfelelő legyen a gyerekeknek. Fontos, hiszen a gyámügy folyamatosan ellen­őrzi a körülményeiket.

Zsuzsanna is korábbi víkendházukba költözött ki még 2009-ben a családjával, a bérházi lakásukat ugyanis nem tudták fizetni. Ők is építgetik az ingatlant, szépítik. Mint fogalmazott: „Pici pénzből pici haladás”. Most pedig félnek, menniük kell. Hiszen, ha március 3-án szűkítőt tesz a vízszolgáltató a rendszerre, a hegytetőre, hozzájuk biztos, hogy nem megy fel a víz. Ha viszont ott maradnak víz nélkül, a gyerekeket elvehetik tőlük. Ezt természetesen nem várná meg a család.

viz-gond-06-aj

Ellopták

De miért döntött a vízszolgáltató a szolgáltatás korlátozása mellett? – kérdeztük. „Mert akkora adósság halmozódott fel, hogy nincs más megoldás” – érkezett a gyors válasz. Majd Sándor folytatta a részletekkel: „A Kékacél Egyesület – ez 330 családot egyesít – állt szerződésben a MIVÍZ-zel, rajta keresztül jutottunk vízhez, és rajta keresztül fizettük a számlát. Már, aki fizette, mert vannak illegális lakásfoglalók, akiknek nincs vizük, ők egy-egy családhoz járnak vizet vételezni, de azok sem fizetnek. Illetve a másik gond, hogy többször ellopták a vízórákat, megrongálták a vezetékeket, a víz emiatt elfolyt a nagy semmibe. Csak én magam 107 csőtörést javítottam. Feljelentést tettünk, bíróságig elment az ügy, de kiderült, az elkövetők kiskorúak, nem büntethetők… Elismerjük, hogy van adósságunk, de azt nem, hogy akkora – 19 millió forint –, mint amit a MIVÍZ megállapított. Szerintünk ez maximum 12 millió forint lehet. Igaz, az sem kevés. Fizetnénk szívesen, de mivel az egyesület végrehajtás alatt van, így rajta keresztül már nem tudunk, más megoldás pedig nincs”.

viz-gond-13-aj

Egy család már költözik

„Részben a nem fizetők miatt, részben a közelmúltban is ideérkező illegális lakásfoglalók miatt, részben a vízóralopások, vezetékrongálások miatt elfolyt sok-sok víz. Ennek az árát velünk akarják megfizettetni. Ha viszont önhibánkon kívül itt maradunk víz nélkül, elvehetik a gyerekeimet. Nem hiszem el, nincs megoldás. A vízszolgáltató azt mondta, két részletben kifizethetjük a tartozást. De ennyi pénzünk nincs. Egy család már elköltözik innen emiatt. De ha itt hagyjuk a felépített otthonunkat, akkor ezt is feltörik, beköltöznek, tönkre teszik. Végső elkeseredésemben bíróságra viszem az ügyet, kártérítést fogok kérni, hiszen ki fizeti meg a házamat, a munkámat, amit beletettem. Mindig az a válasz, nem kötelező itt laknunk… Ez elég cinikus hozzáállás” – fogalmazott Zsuzsanna.

Tartalékolnak

Zsuzsannától és Sándortól azt is megtudtuk, a helyzetük most sem egyszerű, hiszen hiába van még víz, ballonban, vödörben mindig tartalékolniuk kell egy nagyobb adagot. Ha ugyanis csőtörés van a környéken, ami elég gyakori, akkor lezárják a szolgáltatást, és ők víz nélkül maradhatnak egyik pillanatról a másikra.

Jelenleg abban gondolkodnak, kiépítenek egy saját víztározót, amíg bírják fizetni, addig működtetik.

Mi lenne a megoldás?

A Szarkahegyen élők panaszával megkerestük az önkormányzatot és a MIVÍZ Kft.-t is. Az utóbbi a következőket reagálta: „A MIVÍZ Kft.-nek hatályos közüzemi szolgáltatási szerződése nem a területen élő magánszemélyekkel, hanem a Kékacél Egyesülettel van, amelynek a MIVÍZ Kft. felé fennálló tartozásával kapcsolatban reklamáció nem érkezett. A Kékacél Egyesület által működtetett belső hálózat állapota nem a MIVÍZ Kft. hatásköre, az azon belül felmerülő ügyekben cégünk nem illetékes. A MIVÍZ Kft. közüzemi szolgáltatóként a hatályos jogszabályoknak megfelelően műszaki szankciót – mint például korlátozást – városszerte alkalmaz. A Kékacél Egyesület tulajdonában lévő hálózaton a tervezett korlátozással is biztosított a jogszabályban előírt vízszolgáltatás”. Az önkormányzatot is kerestük, de onnan nem kaptunk választ.

– N. Szántó Rita –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s