A szállító

Végre megérkezett a férfiembereknek, azon belül is főleg a feszült taxisofőröknek oly kedves, A szállító című alkotás folytatása, amelyben borostából, autóvezetésből és karatézásból legalább kettő mindig látható a színen.

A Blöff után senki sem gondolta volna, hogy a mellékszereplő Jason Stathammel
többet fogunk találkozni a mozikban, mint az isteni tehetségként nekilóduló
rendező, Guy Ritchie nevével. Ez kétségkívül nagy kunszt, hiszen hiába épült
azóta a két Szállító-film is az angol színészre, Statham legfontosabb ismertetőjegye
változatlanul a zéró kisugárzás és Bruce Willis grimaszainak mímelése. Egyetlen
szuperképessége van csupán: sörszagot áraszt még a vászonról is.

INFO
A szállító 2. Rendezte: Louis Leterrier; szereplők: Jason Statham, Alessandro
Gassman, Amber Valletta.

A szállító második részében hősünk márkahűtlenségről tesz tanúbizonyságot, hiszen
a BMW-jéről tizenkét hengeres Audira nyergel át. Rajta kívül egyébként a filmben
mindenki ehhez a gyártóhoz ragaszkodik (lásd még: Én, a robot), kivéve a gonoszakat.
Ők ugyanis a négy karika helyett legfeljebb kettőt érdemelnek, a csuklójukra.

Új kalandjában a parkolni jó fényviszonyok között szerető főhős egy harcművészetekben
szintén jártas kendómestert kap ellenfélül, aki akkorát tud ugrani, amekkorát
csak a valóságtól elrugaszkodott távol-keleti vuxiákban szokás. Talán már ebből
sejthető, hogy néha, bizony, nevetni fogunk az akciókon. Közben a cseppet sem
jó képességű Stathamet szerepe is középszerre kárhoztatja: a figura egyszerre
szeretne lenni Robert De Niro a Roninból, Keanu Reeves a Mátrixból és Arnold
Schwarzenegger az Ovizsaruból, ami, lássuk be, eleve hasalásra ítélt fantazmagória.

Pinczés Dávid








hirdet�s