A szakszervezetek jogsértéssel vádolják az MVK Zrt. vezetését

Akt.:
A szakszervezetek jogsértéssel vádolják az MVK Zrt. vezetését
Miskolc – Hányan sztrájkoltak? Az MVK Zrt. szerint 17 százalék csatlakozott, a sztrájkolók szerint 60 százalék fölött akartak.


„A sztrájk egyáltalán nem zavarta meg Miskolc életét. Nyugalom van a városban, a közlekedés zavartalan, megfelelő a járatsűrűség – tájékoztatott Singlár Zsolt, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója. Elmondása szerint ennek valószínűleg az az oka, hogy nagyon kevesen, a dolgozóknak mindössze 17 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez. Értékelése szerint éppen ezért a város lakói semmit nem éreztek a sztrájkból.

A forgalmasabb közösségi közlekedési csomópontokban körülnézve mi sem tapasztaltunk nagyobb fennakadásokat és tömegesen, hosszan várakozó utasokat. Reggel az autóforgalom itt-ott nagyobb volt a megszokottnál. Feltételezhetően sokan választották a munkába menésnek ezen változatát a közlekedésiek sztrájkjának hírére.

mvk-sztrajkhoz-illusztracio06-st

Jogellenesen

Az érdekképviseleti szervezetek szerint viszont jogellenes módon érte el az MVK Zrt. vezetése, hogy a törvény által előírt „még elégséges”, 66 százalékos szolgáltatás helyenként 80 százalék felé emelkedett. Az 1-es villamos vonalán például 6 járatnak kellett volna kimaradnia, de csak 1 járattal járt kevesebb – tudtuk meg.

Berta József, a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a dolgozók több mint 60 százaléka írta alá, hogy a sztrájkban részt kíván venni. Ugyanakkor a törvényi kötelezettség miatt többen gyakorlatilag nem tudnak részt venni a munkabeszüntetésben, mert a 66 százalékos szolgáltatásra hivatkozva a cégvezetés munkába küldte őket. „A munkáltató durván megszegi a sztrájktörvény elégséges szolgáltatásra vonatkozó pontjait – jelentette ki. – És ezt szóvá is tettük. A cég vezetése ezen eddig nem változtatott, a dolgozók pedig nem mernek ellentmondani, hiszen olyan nyilatkozatot írattak velük alá, amelynek utolsó pontjában a munka törvénykönyvére hivatkozva az szerepel, hogyha megtagadják a munka felvételét, akkor azonnal elbocsátják őket.”

Visszaélés

Szerda délután az MVK telephelyének kapujánál tartottak rögtönzött sajtótájékoztatót szakszervezeti vezetők. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) elnöke hangsúlyozta: „az MVK Zrt. dolgozói a legerősebb fegyverhez, a sztrájkhoz nyúltak, erről jogerős bírósági végzés is biztosította őket, tehát jogszerű a sztrájk. Elmondása szerint a munkáltató minden egyes eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a sztrájkot letörje.

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke elismerte, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak a sztrájkolók, mert bár az együttműködés minden elemét betartva készültek a munkabeszüntetésre, ám a munkáltató minden eszközzel ellehetetleníti őket, „hatalmánál” fogva mindent bevet ennek érdekében.

– Szaniszló Bálint –

Ezt mondják a pártok…

Jobbik:

A Jobbik szerint egy felelős városvezetés már rég megegyezett volna az MVK munkavállalóival, a Fidesz „egója” azonban nem tűri, hogy a dolgozók sikerre vigyék a bérharcot, akkor sem, ha leáll a közlekedés egy része – mondta Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője. Közölte: támogatják a dolgozókat, akiknek a küzdelme már nemcsak az elmaradt 3 százalékos béremelésről szól, hanem arról is, lehet-e következmények nélkül hazudni a miskolciaknak.


MSZP:

A legsötétebb horthysta időkre emlékeztető módon szeretné letörni a jogos fizetésemelésért küzdő dolgozók sztrájkját a közpénzből támogatott miskolci közlekedési cég: a szocialista párt miskolci tagjainak információi szerint a cégvezetés sztrájktörésre, túlmunkára biztat minden olyan busz- és villamosvezetőt, akik munkájukat féltve jelenleg nem sztrájkolnak, és sorsukba beletörődve dolgoznak úgy, ahogyan azt a cégvezetés megrendeli tőlük.


Demokratikus Koalíció:

A DK szerint félrebeszél a miskolci városvezetés MVK-ügyben. A Miskolc Holding dokumentumai bizonyítják, 2015-re béremelést ígértek az MVK dolgozóinak, ehelyett levelet kaptak, hogy nincs rá pénz. A februári, múlt heti közgyűlésen is azt állította Kriza Ákos, hogy hazugság az, miszerint nem volt béremelés az MVK-nál. „A beígért béremelést nem adták meg, állítjuk ismételten a szakszervezetekkel közösen.”


Miskolci sztrájk – Szakszervezetek: akadályozza a sztrájkot a munkáltató

Miskolc – A miskolci közlekedési sztrájkot meghirdető szakszervezetek szerint a munkáltató minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a szerdán üzemkezdetkor megindított sztrájkot “letörje”.

Miskolci sztrájk – Az ellenzéki pártok a város vezetését hibáztatják a közlekedési sztrájkért

Miskolc – A miskolci közgyűlés ellenzékben lévő pártjai a város vezetését hibáztatják a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozói szerdai sztrájkja miatt.

Elkészült a hétvégi MVK-menetrend is, így közlekedhetünk a sztrájk idején

Miskolc – Az MVK Zrt. szakszervezetei 2016. február 17-től határozatlan ideig sztrájkot hirdettek. Az MVK Zrt. jogszabályi kötelezettségének eleget téve, ezúton közzéteszi a munkabeszüntetés idején hétvégére, azaz szombatra és vasárnapra is érvényes menetrendtervezetét.

mvk_menetrend_hetvege

Miskolci sztrájk – Zavartalan a közlekedés az MVK Zrt. szerint

Miskolc – A sztrájk egyáltalán nem zavarta meg Miskolc életét, nyugalom van a városban, a közlekedés zavartalan, megfelelő a járatsűrűség – közölte Singlár Zsolt, a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel szerdán, azt követően, hogy üzemkezdettől megkezdődött a cég dolgozóinak sztrájkja.

Sztrájkba kezdtek a miskolci közösségi közlekedés dolgozói

Miskolc – Megkezdődött a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozóinak sztrájkja szerdán, a cégnél működő szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.

A bíróság jogszerűnek minősítette az MVK-sok sztrájkját

Miskolc – “Nem sérti a jóhiszemű, tisztességes joggyakorlás elvét az érdekképviseletek azon eljárása, hogy tájékoztatták a munkavállalókat, hogy a sztrájk megkezdéséig illetőleg szolgálatba lépésük időpontjáig nem kötelesek arról nyilatkozni, hogy a sztrájkban részt kívánnak-e venni vagy sem” – döntött a bíróság az MVK-sztrájk ügyében.









hirdetés