A sűrű köd okozhatta a nepáli légiszerencsétlenséget

A rossz látási viszonyok okozhatták a szerdai nepáli légiszerencsétlenséget, amelyben 18-an életüket vesztették, a pilóta azonban megmenekült – közölték a nepáli hatóságok csütörtökön.

A Yeti Airlines Katmanduból indult járata Lukla repterén próbált meg leszállni, amikor a földbe csapódott és kigyulladt. 12 német turista, két ausztrál és két nepáli állampolgár halt meg. A gép pilótája az egyedüli túlélője a balesetnek. Amint felépül sérüléseiből, kihallgatják, annak a vizsgálatnak a keretében, amelyet a nepáli kormány indított a baleset pontos okainak kiderítésére.

A luklai repülőtér környékén az időjárás rendkívül kiszámíthatatlan. Öt kilométeres látótávolság szükséges ahhoz, hogy le tudják tenni a gépet az 550 méter hosszú kifutópályán, a 2757 méter tengerszint feletti magasságban lévő leszállóhelyen.

Amikor a gép felszállt, még megvolt a megfelelő látótávolság Luklánál – közölték a luklai repülőtér illetékesei. A negyvenperces repülési idő közben azonban a látási viszonyok romlottak. Szerdán reggel már két gép landolt Luklában, így a pilóta azt gondolhatta, hogy baj nélkül földet érhet. Amikor a gép már mintegy 50 méterre volt a leszállópályától, hirtelen sűrű köd szállt föl a völgyből, majd egy hatalmas csattanás hallottak.

A luklai repülőteret használják a világ legmagasabb hegyére, a Mount Everestre tartó hegymászók és a környéken túrázók.








hirdet�s