Az Észak-Magyarország olvasói és a Borsod Online látogatói dönthettek arról, hogy kik legyenek a 2011-es esztendő legjobb megyebeli sportolói, csapatai, edzője. A játékot hét kategóriában hirdettük meg: a felnőtteknél a legjobb férfi, női sportolókra és csapatra, utánpótlásvonalon szintén a nemek legjobbjaira (leány, fiú) valamint csapatra lehetett szavazni, illetve a legjobb edzőt is kerestük.
A játék meghirdetésekor szerkesztőségünk valamennyi kategóriában hat-hat sportolót, csapatot, szakembert jelölt arra a listára, amelynek bővítéséhez további jelölteket vártunk a sportbarátoktól. A szerkesztőségünk által közzé tett 42 névhez, további 35 jelölés érkezett, így első körben összesen 77 névre lehetett szavazni egy héten át az elődöntőben. Innen minden kategóriában 6-6 sportoló, edző, illetve csapat jutott a fináléba. A döntő résztvevőire is hét napon át lehetett szavazni, kétféle módon: a Borsod Online internetes oldalán és a lapunkból kivágott játékszelvény szerkesztőségünkbe eljuttatásával. Ezek összesítése alapján alakult ki a közönségszavazás most közzétett végeredménye.
A játékban részt vett minden szereplőnek ezúton is gratulálunk, a kategóriák legjobbjait pedig ezúton is meghívjuk az Év sportolója díjátadónkra, ahol a közönségszavazatok alapján a legjobbak bizonyulókat is díjazzuk – azokkal együtt, akik a lapunk által felkért zsűri voksai alapján dobogón végeznek. Utóbbi szavazásról, illetve a díjátadó pontos helyéről és idejéről hamarosan beszámolunk.
Év sportolója 2011 közönségszavazás, a döntő végeredménye |
| Utánpótlás leány
1. Benke Kitti (Miskolc Városi Sportiskola, kézilabda) 1628 (562+1066) 2. Gercsák Szabina (Miskolci VSC-MISI, cselgáncs) 541 (280+261) 3. Soltész Noémi (Tiszaújvárosi VSE, kajak) 521 (35+486) 4. Hajdú Daniella (Miskolc Városi Sportiskola, torna) 384 (103+281) 5. Köteles Vivien (Miskolci VSC-MISI, cselgáncs) 321 (20+301) 6. Éltető Daniella (All Style Fighter, küzdősport) 254 (16+238) Utánpótlás fiú 1. Ritó László (Miskolci Jegesmedvék JSE, jégkorong) 1272 (652+620) 2. Benke Tibor (Miskolc Városi Sportiskola, kézilabda) 854 (283+571) 3. Rozmán Benjamin (Miskolc Városi Sportiskola, kézilabda) 607 (260+347) 4. Rakaczki Bence (Diósgyőri VTK, labdarúgás) 472 (8+464) 5. Kiss Csaba (Tiszaújvárosi SC, atlétika) 234 (14+220) 6. Balogh Máté (TVK-Mali TK, triatlon) 230 (3+227) Utánpótlás csapat 1. Miskolc Városi Sportiskola utánpótlás kézilabda (fiú) 803 (406+397) 2. Diósgyőri Kajak Kenu SC-MISI: Viola Viktor, Bodonyi András (kenu) 673 (290+ 383) 3. Miskolc Városi Sportiskola utánpótlás kézilabda (leány) 638 (143+495) 4. TVK-Mali TK utánpótlás triatlon (fiú) 290 (24+266) 5. Miskolc Városi Sportiskola kadet kosárlabda (leány) 236 (6+230) 6. Diósgyőri BC-MISI utánpótlás birkózás (fiú) 170 (5+165) Felnőtt női 1. Csepregi Gabriella (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz, futsal) 713 (64+649) 2. Gáspár Eszter (Miskolci VSC, cselgáncs) 437 (280+157) 3. Szakály Zsuzsanna (TVK-Mali TK, triatlon) 421 (12+409) 4. Kovács Edina (Albrecht-Miskolci VSC-MISI, röplabda) 242 (7+235) 5. Karakas Hedvig (Miskolci VSC, cselgáncs) 200 (15+185) 6. Nagy Nikoletta (Ózdi SFC, súlyemelés) 188 (5+183) Felnőtt férfi 1. Deák Bárdos Mihály (Diósgyőri BC, birkózás) 964 (361+603) 2. Luque, José (Diósgyőri VTK, labdarúgás) 622 (10+612) 3. Dankó Roland (Sátoraljaújhelyi TK, labdarúgás) 542 (16+526) 4. Balogh Bence (TVK-Mali TK, triatlon) 287 (13+274) 5. Verhóczki György (Bogácsi SK, lábtenisz) 317 (111+206) 6. Kiss Pál Tamás (Tech 1 Racing, autósport) 171 (11+160) Felnőtt csapat 1. Diósgyőri VTK (labdarúgás) 1385 (388+997) 2. Miskolci Jegesmedvék JSE (jégkorong) 874 (389+485) 3. Albrecht-Miskolci VSC-MISI (női röplabda) 433 (317+116) 4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz (női futsal) 196 (19+177) 5. Vegyész RC-Kazincbarcika (férfi röplabda) 131 (8+123) 6. Diósgyőri KSK (női kosárlabda) 107 (4+103) Edző 1. Kupecz László (Miskolc Városi Sportiskola, kézilabda) 1084 (384+700) 2. Benczés Miklós (Diósgyőri VTK, labdarúgás) 613 (27+586) 3. Flórusz János (Miskolc Városi Sportiskola, cselgáncs) 494 (243+251) 4. Sárréti Géza (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz, női futsal) 450 (259+191) 5. Jancsár László (Tiszaújvárosi VSE, kajak) 415 (60+355) 6. Dever, Robert (Miskolci Jegesmedvék JSE, jégkorong) 312 (23+289) |