A sport a nevelési programjuk része

A sport a nevelési programjuk része
Miskolc – Óriási fölényel nyerte a pontversenyt a Diósgyőri Gimnázium. Sikerüknek mi a titka?

Ahogyan mondani szoktuk: utcahosszal diadalmaskodtak, esélyt sem adtak riválisaiknak – ez derült ki a városháza által a napokban nyilvánosságra hozott értékelésből.
– Nagyarányú győzelmünk a szakmailag kiválóan felkészült testnevelő tanárok lelkiismeretes munkájának köszönhető, valamint a lehetőségeinkhez mérten, diákjaink tudásszintjének megfelelően, szinte minden olyan sportágban elindultunk, ahol saját elvárásaink szerint tudtunk szerepelni – kezdte összegzését Péter Barnabás igazgató. – Tanáraink – Lantosné Hegyesi Edit, Tóthné Horváth Éva, Borbély Péter és Pecsét Tibor – egyenlő mértékben osztották meg a munkát egymás között és saját sportáguk mellett más szakterületeket is patronáltak. Egyesületünk elnöke, Buza Attila nem testnevelő tanár, ennek ellenére röplabda szakosztályunkat irányította és irányítja. Tantestületünk nagy része tekintettel van sportolóink elfoglaltságára és időbeosztására, ez is hozzájárult a sikerhez. Itt jegyzem meg, hogy vetélytársaink mindent megtettek annak érdekében, hogy megközelítsék eredményeinket, ennek ellenére a városi tömegsport verseny tizenöt évvel ezelőtti kiírása óta mindig az élen végzünk, és ami ettől még örömtelibb számunkra: rendre a mostanihoz hasonló pontkülönbséggel.


Meghatározó

Diósgyőri Gimnázium első számú vezetője ezután arról beszélt, hogy az iskola sportjában meghatározó az emelt szintű testnevelési (fél)osztály, mivel a diákok hetente négy-öt testnevelés órán, valamint sportágaikban edzéseken és versenyeken vesznek részt. Tagozatos tanulóikra nagy teher hárul, ugyanis saját sportágukon kívül más versenyeken is kiemelkedően teljesítenek. Az ügyes gyerekek közötti terhelés jobban megoszlana, ha többen járhatnának ezekbe az osztályokba, esetleg egész osztályok működhetnének. Az intézményben viszont nem csak a „tagozatosokat”, hanem valamennyi diák sportolását támogatják, ez a koncepció nevelési programjuk része. Az iskola legkiemelkedőbb sportolói: Homoky Zsófia, Sebők Balázs, Bőhm Lilla, Szaszkó Máté, Czető Márk, Nagy Zsanett, Viola Viktor, Czégel Máté, Pusztai Patrik.
Kosárlabdázóik rendre az ország legjobb nyolc, vagy tizenhat csapata között végeznek a diákolimpiákon. Leány kézilabda csapatuk a szakosztály megalakulása óta jól szerepel az országos elődöntőkön, labdarúgásban pedig eddigi egyik legszebb sikerüket produkálták az elmúlt évben, amikoris harmadikok lettek a diákolimpia országos döntőjében.
– Bár iskolánk látványosan megújult, eredeti elképzeléseinkkel ellentétben sportlétesítményeink végül szinte egyáltalán nem részesültek a fejlesztésekből – tért ki tárgyi feltételeikre Péter Barnabás. – Kivételt jelentettek az öltözők: a korábbi kettő helyett négyet alakítottak ki és ezek megfelelnek a kor követelményeinek. A megye egyetlen testnevelés tagozatos gimnáziumaként csak egy szűk kosárlabdapálya méretű tornateremmel rendelkezünk, szabadtéri létesítményeink viszont szerencsére megmaradtak, bár atlétikai pályánk megsínylette az építkezéseket.
Arra a kérdésre, hogy mivel honorálják a gimnáziumnak hírnevet szerző tanulóikat, az igazgató ezt mondta: soha nem feledkeznek el kiemelkedő sportolóik elismeréséről. Őket az évzáró  ünnepségeken név szerint emelik ki, oklevéllel és könyvekkel köszönik meg munkájukat, legjobbjaikat pedig balatonfenyvesi táborukban jutalomüdüléssel honorálják.
-KT- 

A tények

A miskolci középfokú iskolák (2009-2010. évi) eredményességi pontversenyének élcsoportja (V-VI. korcsoport): 1. Diósgyőri Gimnázium 11 573, 2. Herman Gimnázium 7201, 3. Fáy Szakközépiskola 6075.








hirdet�s