A spanyol bíróság még nem adott ki körözést a leváltott katalán elnök ellen

Carles Puigdemont
Carles Puigdemont - © Fotó: AFP
Brüsszel, Madrid – Az ügyben eljáró spanyol bíróság még nem adott ki európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen, bár minden valószínűség szerint így tesz pénteken – közölte a bíróság szóvivője csütörtökön este.

Korábban Carles Puigdemont ügyvédje azt mondta a belga VRT közszolgálati televízióban, hogy a körözést már kiadták és a spanyol médiában is megjelentek erről elhamarkodott hírek.

Más spanyol sajtójelentések szerint a Belgiumban tartózkodó Carles Puigdemont leváltott elnök és egykori kabinetje négy tagja ellen egy madridi bíróság az ügyészség erre vonatkozó indítványa alapján már előkészítette az európai elfogatóparancsot, amelyet azonban még nem adtak ki.

Az ügyben eljáró törvényszék szóvivője ugyanakkor kijelentette: az európai elfogatóparancsot legkorábban pénteken adják ki, amint ez megtörténik, Carles Puigdemontot azonnal őrizetbe vehetik a belga hatóságok. A leváltott katalán elnök ezt követően a kiadatásával számolhat.

Carles Puigdemont ügyvédje, Paul Bekaert a belga tévécsatornának csütörtök este már tényként kezelte az európai elfogatóparancs kiadását. Elmondta: beszélt a volt elnökkel, aki csütörtökön éjjel vagy pénteken szólni fog a katalán néphez televízión keresztül. Puigdemont Belgiumban marad és teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal az eljárás során – tette hozzá.

Amennyiben kiadják az európai elfogatóparancsot a volt katalán elnök és négy minisztere ellen, akkor a La Libre Belgique belga napilap szerint a fordítás után továbbítani fogják azt a belga ügyészségnek, majd a vizsgálóbíró dönt arról, hogy az öt érintettet előzetes letartóztatásba kell-e helyezni. A bíró dönthet az elfogatóparancs elutasítása mellett is vagy bizonyos feltételek mellett meghagyhatja szabadságukat is. A büntetés-végrehajtási tanács kamarája ezt követően megvizsgálja a kérelem érvényességét. Ha a spanyol megkeresés összhangban áll majd a belga joggal, akkor döntés születhet a volt katalán kormánytagok spanyol bíróságnak történő átadásáról akkor is, ha a fellebbezés lehetősége még nyitva áll az érintettek előtt.

A napilap beszámolt arról is, hogy Puigdemont a TV3 nevű katalán regionális televíziónak Belgiumban elmondott nyilatkozatában a leváltott katalán kormány csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett nyolc volt tagjának szabadon bocsátását követelte.

“Katalónia legitim kormányának elnökeként követelem a miniszterek és az alelnök, Oriol Junqueras kiadását – mondta a leváltott elnök azt követően, hogy csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság, véleményük szerint ugyanis fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.

Hétfőn Brüsszelbe utazott és azóta is Belgiumban tartózkodik Carles Puigdemont leváltott elnök és kormányának négy tagja. Sajtóinformációk szerint a volt kormánytagok elhagyhatták Brüsszelt és Belgium flamand nyelvű, északi régiójának legnagyobb városában, Antwerpenben tartózkodnak.

A belga fővárosban sokan arra számítottak, hogy politikai menedékjogot fog kérni a volt katalán elnök, miután Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár azt mondta, ha kérelmezné, meg is kaphatná. A leváltott elnök akkor azonban azt közölte: nem kér politikai menedéket, viszont nem is tér vissza Katalóniába, amíg nem kap “világos biztosítékokat” a spanyol hatóságoktól a “tisztességes eljárásra”.

Charles Michel belga kormányfő keddi nyilatkozatában kijelentette, nem a belga kormány meghívására érkezett Carles Puigdemont előző nap Brüsszelbe, a leváltott katalán elnök ugyanolyan elbírálás alá fog esni, mint bármely más uniós állampolgár. Hozzátette, a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnököt ugyanazok a “jogai és a kötelességei”, mint bármelyik másik uniós polgárnak, “sem több, sem kevesebb”.

Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.

– MTI –


Lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárás megindítását kezdeményezi a spanyol állami főügyész a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.José Manuel Maza hétfőn Madridban tartott sajtótájékoztatóján döntését azzal indokolta, h...

Fotó: AFP
Barcelona - Carles Puigdemont katalán elnök és a katalán parlament függetlenségpárti többségének képviselői aláírták kedd este Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, de az elnök egyelőre felfüggesztette a nyilatkozat végrehajtását - tudatta a barcelonai vezetés szóvivője. "Kinyilvánítjuk, hogy a ...

Fotó: AFP
Barcelona – A katalán népszavazás okozta feszültség kapcsán nyilatkozott lapunk munkatársának egy barcelonai férfi, aki elmondta, a hazájában zajló események jóformán az 1930-as évek polgárháborújához hasonlatosak. A társadalom kettészakadt, az emberek egyszerűen már nem tudnak szabadon szót vált...