A soros uniós elnökségről és közös projektekről tárgyal Schmitt Pál a V4-csúcson

Megkezdődött a Visegrádi Négyek köztársasági elnökeinek találkozója a csehországi Karlovy Varyban pénteken. Schmitt Pál államfő a kétnapos tanácskozás előtt elmondta: ez alkalom lesz arra is, hogy beszámoljon a tagállamoknak a Magyarország soros uniós elnöki tisztjével kapcsolatos előkészületekről is. Emellett beszámol a kormány eddigi munkájáról és szóba kerülnek közös infrastrukturális fejlesztések is.

Schmitt Pál elmondta: a kétnapos találkozón visszatekintenek az elmúlt csaknem 20 év történetére, megvitatják az eddigi tapasztalatokat és a további lehetőségeket. Az államfő szerint beszélnek majd arról, hogyan képviseljék közösen érdekeiket a V4-tagországok az Unióban, illetve hogyan viszonyuljanak az Unió bővítéséhez. Emellett közúti, energiaügyi és vasúti infrastrukturális fejlesztésekről is szó lesz. Hozzátette: a legfontosabb téma a regionális együttműködés erősítése a 65 millió fős térségben.

A köztársasági elnök szerint számos megvitatnivaló van a soros uniós elnökség kapcsán is. Különleges helyzetnek nevezte, hogy a jövő év első felében Magyarország, a második felében pedig Lengyelország tölti be a tisztséget. A csúcstalálkozón ennek előkészítéséről is tárgyalnak majd a köztársasági elnökök. Schmitt Pál arról is beszélt: tájékoztatást ad majd az új kormány eddigi munkájáról, arról, hogy mit jelent a kétharmad, a nemzeti egység, illetve arról is, hogyan valósítaná meg Magyarország a gazdasági stabilitást. Az államfő pénteken kétoldalú tárgyalásokat folytat Ivan Gasparovic szlovák, szombaton pedig Bronislaw Komorowski lengyel, majd Vaclav Klaus cseh köztársasági elnökkel.

Az államfő egyébként rövid ünnepi beszédet is mondott a cseh város központjában. Ebben megemlékezett arról, hogy annak idején a V4-ek az EU-s és NATO-tagságról álmodtak, ami már valósággá vált, most pedig új közös célok vannak, mégpedig hogy erős legyen a négy ország egy erős Európai Unióban.








hirdet�s