A selyemréti strandfürdő milliói

A Selyemréti strand
A Selyemréti strand
Miskolc – A miskolci polgármester az önkormányzat megrendelésére a Miskolc Holdingnál és tagvállalatainál készült átvilágítás alapján nyilvánosságra hozta a „jó erkölcsbe” ütköző szerződések, kifizetések listáját. A listára reagált a cég korábbi vezérigazgatója, Dr. Halmai Gyula – a listát és a reakciót egyaránt olvashatták portálunkon.

Az ügyekben érintett cégek között volt a Spektrum3 Kft. illetve a selyemréti strandfürdő pályázati munkálatai kapcsán még több más cég is. A cégvezető levelet írt a polgármesternek, amelyet hozzánk is eljuttatott, helyreigazítási igénnyel. Többek között ebben írja: „a Holding és cégcsoportja átvilágítását végző szakértők megtévesztették Önt akkor, amikor a „Miskolc Holding átvilágításának eredménye – jó erkölcsbe ütközőnek minősített ügyletek” megnevezésű listában a selyemréti fürdő projekttel kapcsolatban a tényekkel ellentétes, valótlan, és az érintett gazdasági társaságok jó hírnevét súlyosan sértő állításokat rögzítettek”. Mindezt a cégvezető dokumentumokra és tényekre alapozza.

A cég vitatja a megállapításokat többek között azért – ezt a levélben számszerűen részletezik -, mert az összegek nem abban a strukturában kerültek leszerződésre, ahogy azt a közlemény tartalmazta. A közlemény 64 millió forint kifizetéséről szól: de 24 millió forint ebből nem is került – kerülhetett – kifizetésre, mert az a pályázat későbbi szakaszait érinti, amit pedig kifizetett összegeket érinti, minden esetben részletes teljesítésigazolás támasztja alá az elvégzett munkát, amelynek a dijazása mélyen alatta maradt a a pályázat kiírásában szereplő maximum megadható összegeknek.

A levelet a Borsod Online-on teljes terjedelemben olvashatják ezen a linken.


Elfogultságot jelentett be az ügyészség

eszak | 2011.02.23 07:41
Miskolc – Még nem tudni, mi lesz a Mokray-féle feljelentés sorsa.

Feljelentés az “eltitkolt” jelentés ügyében

eszak | 2011.02.17 16:40
Miskolc – Akár jogi úton is kikényszerítik a könyvvizsgálói jelentés átadását.

Miskolc Holding-ügy: feljelentést tett a volt alpolgármester

fuggetlen | 2011.02.17 11:43
Visszaélés közérdekű adattal vétség miatt feljelentést tett a Miskolci Városi Ügyészségen Mokrai Mihály, Miskolc előző, szocialista alpolgármestere. Ez a lépés egy újabb fejezete annak a vitának, amely a városi cégeket tömörítő Miskolc Holding állítólagos 30 milliárdos kötelezettségvállalása miatt alakult ki.

MSZP-s feljelentés a “Miskolc Holding-ügyben”

boon | 2011.02.17 11:28
Miskolc – Dr. Mokrai Mihály önkormányzati képviselő, az MSZP miskolci alelnöke és Dr. Tompa Sándor önkormányzati képviselő, az MSZP miskolci elnökségének tagja az úgynvezett Miskolc Holding-ügyben tartott csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatót a Miskolci Városi Ügyészség épülete előtt.

Nyilatkozatháború Miskolc holding ügyben

boon | 2011.02.13 13:52
Miskolc – Politikai nyilatkozathaború zajlik Miskolcon a nemrég nyilvánosságra hozott szerződéslisták kapcsán.

A holding válasza

eszak | 2011.02.11 17:51
Miskolc – A Miskolc Holding jelenlegi állapotában a 17,6 milliárd forint saját tőkéjéhez viszonyítva mintegy 30 milliárd forint értékű kötelezettségvállalást görget maga előtt, azaz ez azt jelenti, hogy 170 százalékban eladósodott: ez hangzott el Kriza Ákos sajtótájékoztatóján.

A Fidesz türelmet kér

eszak | 2011.02.11 17:02
Miskolc – Az átvilágítás iratait az ügyvédek tanulmányozzák.

Halmai Gyula, Káli Sándor: “Jogi útra tereljük az ügyet”

eszak | 2011.02.11 16:17
Miskolc – Sajtótájékoztatót tartott péntek reggel Káli Sándor, Miskolc volt polgármestere és Halmai Gyula, a Miskolc Holding korábbi vezérigazgatója. A volt városvezetés szerint nem valósak az adósságadatok.

Miskolc Holding: a Fidesz frakcióvezetőjének a közleménye

boon | 2011.02.11 14:04
Miskolc – Dr. Kiss Jánosnak, a Miskolc Város Közgyűlés Fidesz frakcióvezetőjének sajtóközleménye a Miskolc Holding ügyben.

Látni szeretnék a jelentést

eszak | 2011.02.10 15:48
Miskolc – Nagy vihart kavart a nemrégiben nyilvánosságra hozott lista, amelyben Dr. Kriza Ákos miskolci polgármester nyilvánosságra hozta tételesen a Miskolc Holdingnál és tagvállalatainál végzett átvilágítás eredményeként a büntetőfeljelentést eredményező, illetve a „jó erkölcsbe” ütköző ügyeket. Ritka kivételtől eltekintve – egy-egy kiugró ügy – ilyen lista még nem látott napvilágot a városban az elmúlt húsz év alatt.

Mi is az a 30 milliárd? Várjuk a választ

eszak | 2011.02.09 17:32
Miskolc – A polgármester által bejelentettek sok kérdést felvetnek. Például hogy „hogyan” hiányzik az összeg.

Vádak és cáfolatok Miskolcon

boon | 2011.02.07 22:06
Miskolc – Nemrég közölte a Miskolci Holding átvilágításának eredményeként Miskolc város polgármestere, dr. Kriza Ákos többek között azon ügyek listáját, amelyek „jó erkölcsbe ütköznek”. Most megérkezett Dr. Halmai Gyula, a Holding volt elnök-vezérigazgatójának válasza mindegyik ügyre.

“Nehéz év lesz: üres a kincstár” – Ülésezett a miskolci közgyűlés

eszak | 2011.02.05 17:20
Miskolc – A keddi polgármesteri bejelentés határozta meg  a csütörtöki közgyűlési ülést Miskolcon.

Újjáalakult a miskolci Fidesz

eszak | 2011.02.05 10:49
Miskolc – A tagfelvétel tovább folyik a szokásos felvételi procedúrának megfelelően.

Bodótető: ez nem az az ingatlan!

boon | 2011.02.05 09:39
Miskolc – Tévedtünk: amit bemutattunk felépült, amiről szó van nem – hívta fel portálunk figyelmét Kovács Ferenc, a KV Ingatlan Kft. tulajdonos ügyvezetője.

“Cáfolni fogom…” – mondja a volt vezérigazgató

eszak | 2011.02.02 20:25
Miskolc – A Miskolc Holding Zrt. volt vezérigazgatója írja: napokon belül tételesen cáfolja a holdingot ért vádakat.

A Miskolc Holding átvilágításának eredménye

boon | 2011.02.02 11:29
Miskolc – A már folyamatba lévő büntetőügyek listája. A jó erkölcsbe ütköző ügyek listája.

Közlemény a Miskolc Holding átvilágítása kapcsán

boon | 2011.02.02 09:41
Miskolc – A Miskolc Holding cégcsoport 2010. évi átvilágításának eredménye: 30 milliárd forint adósság.

Nézőpont: Nyomozás

eszak | 2011.02.01 20:51
Repkedtek a számok a keddi városházi sajtótájékoztatón. 17 büntetőjogi felelősséget felvető ügycsoport, 36 súlyos ügy, 30 milliárdos adósság. Hajdu Mariann jegyzete

MSZP: nem hiány, hanem többlet

eszak | 2011.02.01 18:58
Miskolc – Az MSZP miskolci frakciója szerint nincs harmincmilliárd a hiánya a Holdingnak, hanem pénzügyi plusszal rendelkezik.

Miskolc Holding: Büntetőfeljelentések

eszak | 2011.02.01 18:46
Miskolc – A következő három ügy közül az utóbbi kettővel kapcsolatos gyanúról már tavaly, a választások előtt beszámolt portálunk.

Miskolc Holding: 30 milliárdos adósság

eszak | 2011.02.01 18:59
Miskolc – Befejeződött a Miskolc Holding átvilágítása, a könyvvizsgálók 128 megálllapítást tettek.

 








hirdet�s