A sellyei polgármester biznisze és a "hetek" – Népszabadság

Várhatóan feloszlatja magát szerdai ülésén a sellyei képviselő-testület, ez az egyetlen napirend pont ugyanis – írja a Népszabadság. A Baranya megyei város képviselői szerint a polgármester becsapta a testületet, ezért kezdeményezték annak feloszlatását.

Förster Gyula polgármester felesége ötmillió forint plusz áfáért megvásárolt egy telket és rajta egy több mint ezer négyzetméteres épületet, az eredetileg meghirdetett ár töredékéért. A polgármester már az adásvétel előtt győzködte a képviselőket, hogy a város vegye meg az ingatlant, de végül nem mentek bele ebbe.

Később Förster Gyula megvételre felajánlott a városnak a telket, de az ülések jegyzőkönyve szerint már 7,2 millió forintért. A polgármester azt mondta, hogy nem lett volna hasznuk az üzleten, mert állítólag csak 6 milliót kértek volna, nem több mint hetet.

A képviselők a történtek után lemondásra szólították fel a polgármestert, Förster Gyula azonban ezt elutasította. Március közepén a testület megpróbálta feloszlatni magát, akkor azonban ez még nem szerepelt az ülés napirendjén.








hirdet�s